10.6 C
Mórahalom
2026.03.01.
NMHH Tamogato LOGO - A Móra-Net televízió médiaszolgáltatási tevékenységét / műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

Birkapörkölt dukált a lovasversenyhez – Sándorfalvi Hagyományok Napja

0
Fogathajtó versenyt és felvonulást is rendeztek a Sándorfalvi Hagyományok Napján. A hagyományőrző rendezvénnyel az volt a szervezők célja, hogy a város megalakulásának 140. évfordulóján ne feledkezzenek el múltjukról sem. Száznegyvenedik születésnapját ünnepli az idén Sándorfalva, ezért több rendezvénnyel elevenítik fel a múltat. A régen betyárnapként...

Falunap és kenyéráldás Ásotthalmon

0
Ásotthalom nagyközség a település ünnepét idén augusztus 18-án rendezi meg. A Falunap és kenyéráldás ünnepén adóznak az ásotthalmiak elődeiknek, illetve átadásra kerülnek az elismerések, kitüntetések azon polgárok részére, akik a közösségért, a település hírnevének öregbítéséért önzetlenül dolgoztak. A Falunapokat az említett programokon kívül kultúrműsor...

Biciklikkel segítik a homokháti rászorulókat

0
A homokháti bringások azt találták ki, hogy összegyűjtik a használt, otthon, a pincében lapuló, vagy az udvaron he­­verő, de még használható állapotban lévő kerékpárokat, felújíttatják, majd a helyi rászorulóknak adják azokat. – Ez az első kerékpár, a sajátom, én ajánlottam fel. A klubunk el­­ső, palicsi...

Mórahalomra is átgurul a vajdasági Tanyaszínház

0
Augusztus 14-én a Magyar Örökség díjas vajdasági Tanyaszínház Y-elágazás című előadását tekinthetik meg a Kolo Központban. A könnyed nyári szabadtéri színházi előadás középpontjában az Y generáció áll. A valóságshow-k világát, a komédiát, a zenét és a társadalomkritikát vegyítő előadással  42. évadát kezdte meg július 17-én a...

Felvonultak a munkagépek – megkezdődött a beruházás Ásotthalom fő utcáján

0
Megkezdődött Ásotthalmon a település főutcáját, valamint az 55-ös főút közötti területet érintő beruházás. Már gőzerővel dolgoznak a munkagépek a Királyhalmi utcán: az előzetes tájékoztatásnak megfelelően megkezdődtek a padkanyesési munkálatok. Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere elmondta, hogy mindez egy hosszú, több mint hároméves munka eredménye. Az...

Közös márkaépítés a határ mentén – Zákányszéki kistermelők is bekapcsolódtak a programba

0
Magyar-szerb együttműködésben igyekeznek a kis agrártermelők szakmai munkáját fejleszteni, tevékenységeiket összeszervezni. A vezető partner a magyarországi Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft., amely szerbiai partnerével, a hajdújárási székhelyű „Ludaspuszta” Térségi Társulással bonyolítja a programot. Ennek részeként a szerb oldalon már piacra is dobtak Juliska...

Rakétával is főzték a töltött káposztát Röszkén

0
Rakétával főztek, kolbászt lógattak a töltelékbe és tonhalat lengettek a töltött káposztába szombaton Röszkén. Az egyik főző 1207 tölteléket készített a XXV. Nemzetközi Töltött Káposzta-főző versenyen. A hétvégén rendezték meg a Röszkei Falunapokat és annak elmaradhatatlan, a jubileumi 25. alkalommal megrendezett kísérőrendezvényét a Nemzetközi Töltött...

Hatalmas nyári fesztivált rendeztek a Koloban

0
Augusztus 3-án a Kolo Szerb Kulturális Központ megtartotta eddigi legnagyobb nyári programját, a Zastava Fesztivált, melynek célja az volt, hogy elhozza Mórahalomra a balkáni szín-, íz- és hangulatvilág egy szeletét. Az esős időjárás ellenére a rendezvény nagy sikernek örvendett, hiszen az egész központ benépesedett:...

Indul az Ásotthalom fő utcáját érintő átalakítás – Lakossági fórumot tartottak a beruházás kapcsán

0
A település fő utcáját érintő útburkolat javítását, szélesítését, kerékpársáv kialakítását célzó kivitelezési munkálatokat augusztus 5-én kezdik meg Àsotthalmon. A beruházás kapcsán augusztus 1-jén tájékoztató lakossági fórumot tartott Àsotthalom Nagyközség Önkormányzata és a kivitelező, a Délút Építő és Bányászati Kft. Toroczkai László polgármester elmondta, a munkák alatt...

Augusztus közepén szeretnék átadni Öttömösön a műjégpályát

0
Az eredeti tervek szerint a június elsejei spárgafesztiválon nyitották volna meg Öttömös első négy évszakos korcsolyapályát. Erre még kicsit várni kell, de jó hír, hogy a helyi gyerekek ingyen használhatják majd. Június 8-án jubileumi, 25. alkalommal rendezték meg Öttömösön a hagyományos spárgafesztivált. A nagy ünnep...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás