Öttömös, Domaszék és Ásotthalom sportolási lehetőségei javulnak
Három megyei település is forrást nyert a Belügyminisztérium pályázati kiírásán sportlétesítmény fejlesztésére. Ásotthalmon rekortánra cserélik a meglévő betonpályát, Domaszéken a sportcsarnok tetejének egy részét cserélik le, míg Öttömösön a sportpálya kap világítást. Összesen 43 millió 810 ezer forint érkezik Csongrád-Csanád megyébe.
Beton helyett rekortán
Toroczkai László,...
Nyugalmazott pedagógust és a Rózsakert Vendéglő tulajdonosait is díjazták Domaszéken (Galéria)
Domaszéken csak úgy, mint más településen a tavalyi évben elmaradt a falunap, de idén július 16-án és 17-én rendezték meg a kétnapos rendezvényt. A második napon, július 17-én az önkormányzat képviselő-testülete Ifjúságért kitüntető címet és Domaszékért kitüntető címet adományozott.
A testület a „Domaszékért” kitüntető címet...
Kupakgyűjtő szívet adott át a Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat
Domaszéken is van már kupakgyűjtő szív. A hétvégén megtartott falunapon adták át ünnepélyes keretek között a Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezését. Az eseményen a szervezet képviselője és a falu polgármestere együtt el is helyezték az első kupakokat a gyűjtőben.
A helyi ifjúsági önkormányzat szívügye a környezetvédelem...
Falunapot rendeznek a hétvégén Domaszéken
Domaszéken csak úgy, mint más településen a tavalyi évben elmaradt a falunap, de idén július 16-án és 17-én várják az érdeklődőket a kétnapos rendezvényre. A programok napi bontása a korábbi évektől eltérő lesz.
Az első napon, pénteken barbecue élménysütögetésre invitálják a helyieket. A sütögetést követően...
Júliustól változik a Domaszéki Hírmondó kiszállítása
Megváltozik a Domaszéki Hírmondó című havilap kiszállítása. A Magyar Posta ez év júliustól kivezeti a szolgáltatási portfóliójából a címezetlen kiadványok terjesztésének minden típusát, mely magában foglalja a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is.
Tájékoztatásuk alapján a tavalyi évben az ilyen jellegű...
Májustól újra elérhető a térségben a kormányablak busz
Csongrád-Csanád megyében a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat május 10-től ismételten a kistelepüléseken élők rendelkezésére áll. A megyében májusban 35 kistelepülésre érkezik a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálata.
Az ügyfelek hatósági ügyekben benyújthatják kérelmeiket, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárás menetéről. Mindemellett intézhetik személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos...
Újranyitottak a térség könyvtárai
A kormány rendelete alapján a könyvtárak újra nyitva lehetnek a látogatók előtt, de csak bizonyos feltételek mellett. Az intézményeket 18 év feletti személyek védettségi igazolvánnyal, 18 év alattiak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérő személlyel látogathatják.
A térség településeinek könyvtárai közül Domaszék, Mórahalom, Röszke, Ruzsa,...
Kiemelt projekt valósult meg az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén – Folytatódik a Homokhátság vízpótlása
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, mint vezető kedvezményezett a homokhátsági vízpótlás továbbfejlesztését, míg szerb projektpartnerei, Magyarkanizsa Önkormányzata szennyvíztisztító telep fejlesztést, és a Vajdasági Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Tartományi Titkársága mobil árvízvédelmi fal beszerzést valósított meg az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, a „Vízpótlás...
Képzési központ épül Domaszéken
Modern képzési központot épít Domaszéken a Szeged-Belvárosi Plébánia közösségi háza, a Katolikus Ház. A beruházás az Interreg V-A Románia-Magyarország Programban meghirdetett „Határon átnyúló képzési központok” pályázat keretin belül valósul meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a programban résztvevő két...
Új munkagépet vásárolt Domaszék önkormányzata – Mostantól még nagyobb hangsúlyt fektetnek a parkosításra
Fejlődik Domaszék településüzemeltetése. A tavalyi év nyári időszakában az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatási lehetőséget hirdetett magyarországi szociális szövetkezetek részére, vállalkozásfejlesztési tevékenységek finanszírozására. A Domadrón Start Szociális Szövetkezet sikeresen pályázott a kiíráson.
A pályázat keretein belül a településrendezési géppark fejlesztését tűzték ki célul, hiszen...