Ezek voltak a Móra-Net Tv legnézettebb anyagai 2019-ben
A 2019-es évben majdnem 500 cikk jelent meg a MóraNet-Tv honlapján Mórahalomról és a térség településeiről. Mint korábban, most is igyekeztünk naprakész hírekkel, eseményekkel és programokkal szolgálni, mindezeket gazdag képanyaggal, és sokszor videóval színesítettük.
Bőven akadtak olyan cikkek, amik kimagasló nézettségnek örvendtek. Legnézettebb anyagaink honlapunkon...
Zákányszéken ad önálló estet Lukács Sándor színművész
Minden évben nagyszabású műsorral, közismert magyar művészekkel ünnepli a Magyar Kultúra Napját Zákányszék. Budai Ilona, Kudlik Júlia, Szvorák Katalin, Császár Angela után most Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész tart önálló estet.
Január 24-én 17 órai kezdettel a Zákányszéki Művelődési Házban Az elűzött álom című előadásával lép...
Bemutatkozott a polgármestereknek Csongrád megye új elnöksége
A Csongrád Megyei Önkormányzat a 2019-2024 közötti időszakban eddigieknél hangsúlyosabban szeretné képviselni azt a kormányzati szándékot, hogy az uniós forrásból megvalósuló fejlesztésekkel nagymértékben és folyamatosan javuljon az állampolgárok életminősége. Ennek érdekében a megyei településvezetőknek közvetlen kapcsolattartást ígért és rendszeres szakmai fórumok szervezését tervezi a...
Közösség, kreativitás, ínycsiklandozó ízek – A zákányszéki művelődési ház januári programjai
Januárban is várják az érdeklődőket a zákányszéki művelődési ház foglalkozásai. A részvevők többek között Valentin-napi ajándékokat varrhatnak, nemzetközi ételeket főzhetnek, s fejleszthetik a bútorfestési technikáikat.
A hónapban a következő programok lesznek:
- január 9-én, 16-án és 23-án 19 órától a Hagyományőrző néptánccsoport tart próbát a művelődési...
Tanács Ildikó tizennégy éve járja Zákányszék tanyavilágát
Tanács Ildikó egy leharcolt, de igen strapabíró és megbízható Lada Nivával járja Zákányszék külterületét. Tősgyökeres zákányszéki, jól ismer minden dűlőt és földutat. Elmondta, hogy 14 évvel ezelőtt tanyafelelősként kezdte a munkát egy kismotorral, aminek a kis, tömör kereke gyakran úgy elakadt a homokban, hogy...
Móra-Net TV 2020. 02. heti műsora január 7-től
Móra-Net TV 2020. 02. heti műsor
KEDDEN 18 órától!
Hírek
Hírháttér
Nagy Attila Gyula, Üllés polgármesterének évértékelője
Matuszka Antal, Zákányszék polgármesterének évértékelője
Dobó István, Öttömös polgármesterének évértékelője
Ünnepeink, rendezvényeink / A mórahalmi Arlechino táncgálája
Hírek, Hírháttér (ismétlés)
SZERDÁN ismétlés 17 órától!
PÉNTEKEN 18 órától!
Sport /
Klipper / Zenei aktualitások
SZOMBATON ismétlés 17 órától!
VASÁRNAP...
Móra-Net TV 2020. 01. heti műsora december 31-től
Móra-Net TV 2020. 01. heti műsor
KEDDEN 18 órától!
Hírek
Hírháttér
Borbásné Márki Márta, Röszke polgármesterének évértékelője
Gyuris Zsolt, Zsombó polgármesterének évértékelője
Papp Sándor, Pusztamérges polgármesterének évértékelője
Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva polgármesterének évértékelője
Útjelző / Számvetés az elmúlt évről
Hit-Élet/ Éjféli mise Mórahalomról
Hírek, Hírháttér (ismétlés)
SZERDÁN ismétlés 17 órától!
PÉNTEKEN 18...
Polgármesteri évértékelők 9. rész – Matuszka Antal
Zákányszéken is több egymásra épülő pályázat valósult meg lépésenként az idei év során. Ennek egyik kiváló példája a nemrégiben átadott fitneszpark. Matuszka Antal, Zákányszék polgármestere elmondta, hogy a park része egy hosszútávú fejlesztésnek. Egy olyan helyen alakították ki, ahol előtte egy korábbi pályázat segítségével...
Kossuth-díjas népdalénekes lép fel advent harmadik vasárnapján Zákányszéken
December 15-én 16 órai kezdettel énekes műsorral egybekötött adventi vasárnapot tartanak a zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtárban. Az adventi koszorú harmadik gyertyáját ezúttal a község díszpolgárai gyújtják meg, majd fellép Budai Ilona, Kossuth-díjas népdalénekes.
Mikulásvárás és hétvégi adventi programok a térségben
Hangulatos programok várják településszerte a lakosokat a második adventi gyertyagyújtás alkalmából is. Összegyűjtöttük a térség hétvégi ünnepi programjait.
Ásotthalom – december 6. Szent István tér
16.30 A Kiss Ferenc Általános Iskola diákjainak műsora, gyertyagyújtás
17.00 Érkezik a Mikulás
A programról tanyagondnoki kisbuszok indulnak a külterületre.
Domaszék –...
















