További férőhelyekkel bővül a ruzsai bölcsőde
Bár tavaly szeptemberben elkészült az új ruzsai bölcsőde, már akkor látszott, hogy nem tudnak minden jelentkezőt felvenni, ezért idén szeptemberig további férőhelyekkel bővítik az intézményt.
Tovább újulnak a térségben a bölcsődék, növekszik a férőhelyek száma is. A Csongrád Megyei Közgyűlés a közelmúltban hozott ismételten döntést...
A 2020-as polgármesteri évértékelők megjelenésésenk időpontjai
Az év utolsó heteiben homokháti polgármestereket arra kértük, értékeljék a 2020-as évet.
Természetesen a járványhelyzetről is beszélgettek velük, de jóval nagyobb arányban voltak pozitív történések a településeken, hiszen a munka nem állt meg.
A következőknem láthatják a beszélgetések megjelenését:
2020.12.22.
1 rész: Pusztamérges - Dr. Papp Sándor
2.rész: Röszke...
Kultúrtábor Ruzsán
A településen nagy hagyománya van a táborozásnak, amelyek évek óta szinte teltházzal mennek. A szervezők pedig a mozgás és a természetjárás vagy éppen a kézműveskedés mellett fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerjék szűkebb környezetüket, Ruzsát is. Így - bár a tábor bázisa a művelődési...
Történelmi áttörés előtt a Csongrád megyei diplomácia: hosszú távú tervek a kínai Shaanxi tartománnyal
Szeged - Shaanxi tartomány népi kormányzóhelyettese, Wei Zengjun és tízfős delegációja látogatott csütörtökön Szegedre a megyei közgyűlés elnökéhez, akivel kétoldalú megbeszéléseket folytattak a tartomány és Csongrád megye további együttműködésének lehetőségeiről.
Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a már 25 évre visszatekintő testvértartományi kínai...
Húsz éves az Óvodák Kistérségi Egyesülete – Az elmúlt időszakot értékelték Ruzsán
Tizenegy település óvodáit fogja össze egy közhasznú egyesület, amely immár húsz éve működik Mórahalom járásban. Az elmúlt két évtizedet értékelték március 6-án Ruzsán.
Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék és Zsombó óvodáit fogja össze az Óvodák Kistérségi Egyesülete, ami fennállásának 20....
Augusztus óta új vezetője van a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsődének.
Augusztus óta új vezetője van a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsődének. Siposné Rózsa Anita azt mondta, hatéves fia, Bence gyorsabban beszokott az óvodába, mint ő. Mint korábban megírtuk, negyvenöt év óvodapedagógusi munka után vonult nyugdíjba a korábbi intézményvezető, Sádtné Papp Ibolya.
– 2012-ben végeztem, Bordányban...
Ismét a legjobbak között Török János, sándorfalvi sajtófotós (GALÉRIA)
Török János, a Délmagyarország fotóriportere, sándorfalvi lakos öt díjat hozott el a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatról. A 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött el, a beérkezett képek száma hatezer fölött volt.
Török János a...
Megtartották az I. Homokhátság Kör kerékpártúrát
Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg vasárnap a Homokhátság Kör kerékpártúrát. Börcsök Zoltán, az egyik ötletgazda, a Homokháti Bringaklub alapítója elmondta, barátjával és kollégájával, a zákányszéki könyvtár vezetőjével, Paraginé Tóth Edinával már évek óta rendszeresen tekerik körbe a Balatont, és egy ahhoz hasonló túrát...
Figyelmeztetés tűzgyújtási tilalomra
A mórahalmi önkéntes tűzoltók és a helyi polgárőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy 2018. május 8-tól visszavonásig a megyében általános tűzgyújtási tilalom van érvényben! A tilalom ideje alatt nem lehet kerti és egyéb hulladékokat égetni, illetve szabadtéren tüzet gyújtani. Ugyan a rendvédelmi szervek többször...
Több mint hatszáz település, köztük Röszke és Ruzsa nyert támogatást közösségi terek fejlesztésére
Több mint hatszáz település nyert tízmilliárd forintot közösségi terek fejlesztésére a Magyar Falu Program keretében. A nyertes települések között szerepel Röszke is ahol az önkormányzat a művelődési házat újította fel és Ruzsa is, ahol az Urunk Színeváltozása Plébánia nyerte meg a 27 095 432 forintot.
Gyopáros...