Bár tavaly szeptemberben elkészült az új ruzsai bölcsőde, már akkor látszott, hogy nem tudnak minden jelentkezőt felvenni, ezért idén szeptemberig további férőhelyekkel bővítik az intézményt.

Tovább újulnak a térségben a bölcsődék, növekszik a férőhelyek száma is. A Csongrád Megyei Közgyűlés a közelmúltban hozott ismételten döntést a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatok támogatásával kapcsolatban. Ennek eredményeként most az Irányító Hatóság 15 pályázat támogatásáról döntött. A Csongrád Megyei Önkormányzat 29,2 milliárd forintos TOP-kerettel rendelkezett, amelyet 58 település fejlesztésére lehet felhasználni.

– További férőhelyek létesülnek, illetve felújítják a bölcsődét Ruzsán – mondta a település polgármestere, Sánta Gizella. Már az új, 350 négyzetméteres, 110 millió forintból elkészült bölcsőde építésekor kiderült, nem tudnak minden jelentkezőt fogadni, ezért újrapályáztak. A polgármester megmutatta, merre bővítik hamarosan az intézményt. Az eddigi 12 férőhely hét fővel bővül, 90 négyzetméterrel pedig a bölcsőde alapterülete nő. Az építkezés költsége 55 millió forint, a beruházás 16 millió forint értékű többlettámogatásban részesült.

További férőhelyeket alakítanak ki Ruzsa mellett Csanádalbertin, Sándorfalván, Kisteleken, Öttömösön, Kübekházán, Mórahalmon, Újszentivánon és Ásotthalmon. A kiemelt kormányzati célként kezelt bölcsődefejlesztések mellett ebben a körben két mórahalmi fejlesztési projekt is kapott támogatást.

Forrás: delmagyar.hu