Több mint hatszáz település, köztük Röszke és Ruzsa nyert támogatást közösségi terek fejlesztésére

1484

Több mint hatszáz település nyert tízmilliárd forintot közösségi terek fejlesztésére a Magyar Falu Program keretében. A nyertes települések között szerepel Röszke is ahol az önkormányzat a művelődési házat újította fel és Ruzsa is, ahol az Urunk Színeváltozása Plébánia nyerte meg a 27 095 432 forintot.

Gyopáros Alpár közölte: a pályázatok kedvezményezettjei a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei. Mindkét célcsoport közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig. Tájékoztatása szerint a pályázatnak köszönhetően foglalkoztatandó közösségszervező a világi feladatok ellátásában tudja segíteni, tehermentesíteni a helyi papokat, lelkészeket. A kormánybiztos kitért a települések üresen maradt plébániaépületei felújításának fontosságára is, hogy azokat az egyházközségek használhassák, és nyitottá tehessék a világi közösségnek is.

A program mostani 600 kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket, számuk meghaladja a kétezret – jelezte, hozzátéve, hogy a következő hetekben újabb pályázatok eredményeit ismertetik, és újakat is meghirdetnek.

Az eredmények itt érhetőek el

Forrás: kormany.hu