Ingyenes sportolási lehetőségek szerte a Homokhátságon – Nagy sikerrel indultak el az aerobik-edzések
A Csongrád Megyei Szabadidő Szövetség több környező települése mellett Zákányszéken is lehetőséget nyújt a lakosság számára az ingyenes sportolásra, testmozgásra. Süli András, a szövetség elnöke elmondta, Zákányszéken a közeljövőben teremfoci, asztalitenisz, görkorcsolya és alakformáló torna várja a sportolni vágyó lakosságot a projekt keretében. Az...
Biztonságos közlekedésre nevelik a ruzsai iskolásokat
A biztonságos közlekedésre nevelést célzó intézkedések megvalósítása érdekében a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” vagyis KEVE néven tantervet dolgozott ki a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság, melyben évfolyamokra lebontva, szisztematikusan felépítve tanítják meg a gyermekeknek a legfontosabb közlekedési ismereteket. A kezdeményezést az első évfolyamban próba projektként a...
Öt ország diákjai jártak Ruzsán
A ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola öt ország diákjait látta vendégül egy héten keresztül egy pályázati programnak köszönhetően. Az Európa távoli csücskeiből érkezők már nem először találkoztak egymással, a felénél járnak már annak az Erasmus+ programnak, melynek végére minden résztvevő ország vendégül látja a...
Cekkeren innen… és cekkeren túl – Hetedhét cekkeres védjegy Csongrád megyében
Cekkernagyi, cekkerbusz – debütál a Hetedhét Cekkeres márkanév 2017. április 27-én, Ruzsán. A helyben megtermelt és előállított termékek piacra kerülését, ezáltal a helyi gazdaság élénkítését és a közösség építését tűzte zászlajára az a településfejlesztési program, amelynek égisze alatt Hetedhét Cekkeres védjegy kerül bevezetésre Csongrád...
Elkészült Ruzsa Településképi Arculati Kézikönyve és Településképi Rendelete
Elkészült Ruzsa Község Településképi Arculati Kézikönyve és Településképi Rendelete. A dokumentumok munkaközi anyaga a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben nyomtatott formában, vagy a település honlapján megtekinthető december 14-ig, melyre vonatkozó véleményüket írásban a Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal titkárságán leadhatják – tájékoztat Sánta Gizella polgármester. A dokumentumokkal...
Vesd bele magad! – Ingyenes vetőmagok a gyermekeknek
A két év szünet után újrainduló Vesd bele magad! Programot 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA. Fővédnöke: Dr. Nagy István agrárminiszter.
A program részeként kisiskolás gyerekek, lehetőség szerint alsó tagozatosok és családjaik kapnak ingyenes vetőmagokat, hogy azt otthon, a saját konyhakertben...
1 % az Óvodák Kistérségi Egyesületének
Az Óvodák Kistérségi Egyesülete várja az 1 %-os felajánlásokat az adóbevallási időszakban. A befolyt összegből a térség összes óvodája részesül és különböző közösségi programok valósulhatnak meg.
"Kérem Önöket, hogy adójuk 1%-át az
Óvodák Kistérségi Egyesületének
szíveskedjenek felajánlani,
mert ezzel a helyi óvodásokat is támogatják.
Adószámunk: 18465693-1-06
Köszönettel:
Sádtné Papp Ibolya, az...
B. Nagy László: Fontosabb a nemzeti érdek, mint az EU irányelvei!
A szegedi fideszes országgyűlési képviselő javaslatára vonták vissza az alföldiek számára nagy nehézséget okozó, akár több százezer forintba is kerülő kútengedélyeztetési eljárást. Az eddig befizetett pénzösszegek visszajárnak. Forrás: szegedma.hu
Nem kell engedély a háztartási kutakra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a heti...
Még szorosabb gazdasági együttműködés Magyarország és Szerbia között
Közös elnökségi ülést tartott a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2017. június 16-án pénteken, Újvidéken. Az eseményen az eddigieknél is szorosabb együttműködési lehetőségekről, és a régiók gazdasági adottságairól is tárgyalt a két gazdasági önkormányzat vezetése. A rendezvényen 20 Csongrád...
Rövid hírek Ruzsáról: megkezdődik a kézilabdapálya felújítása és új könyvtárosa van a falunak
Április 19-én elkezdődtek a felújító munkálatok a ruzsai kézilabdapályán, ahol a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával „Rekortán pálya fejlesztési program” megnevezéssel egy új technológiájú műanyag borítást kap a pálya. A burkolatcserét követően sokkal biztonságosabban tudják használni a diákok és a felnőttek a ruzsai pályát.
Új könyvtárosa...