Öt ország diákjai jártak Ruzsán

2041

A ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola öt ország diákjait látta vendégül egy héten keresztül egy pályázati programnak köszönhetően. Az Európa távoli csücskeiből érkezők már nem először találkoztak egymással, a felénél járnak már annak az Erasmus+ programnak, melynek végére minden résztvevő ország vendégül látja a többieket. A látogatók szerint a ruzsaiak igen jó házigazdának bizonyultak: létrehoztak egy mini múzeumot, melyből a gyerekek megismerhették a régi magyar konyha berendezését és eszközeit, valamint minden lépésükkel azon voltak, hogy megismertessék kultúrájukat, értékeiket a külföldi vendégekkel. Egy ilyen programsorozat legnagyobb hozadéka a résztvevők egybehangzó véleménye szerint az életre szóló emlékeken túl a nyelvtudás bővítése és a kapcsolatépítés.