Még szorosabb gazdasági együttműködés Magyarország és Szerbia között

1944

Közös elnökségi ülést tartott a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2017. június 16-án pénteken, Újvidéken. Az eseményen az eddigieknél is szorosabb együttműködési lehetőségekről, és a régiók gazdasági adottságairól is tárgyalt a két gazdasági önkormányzat vezetése. A rendezvényen 20 Csongrád megyei vállalkozó vett rész.

ujvidek1

Nem ez volt a két szervezet első közös rendezvénye, hiszen a vajdasági vállalkozók nemrégiben Szegeden jártak. Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az újvidéki eseményen elmondta: rendkívül hasznosak az ilyen találkozók, mivel segítik a tartós, eredményes együttműködések létrehozását. Kiemelte, hogy a kamara feladata a gazdasági kapcsolatok élénkítése, valamint az üzleti kapcsolatok mentorálása. Emellett azonban fontos cél az is, hogy hatékonyan térképezzék fel, melyek azok a területek, ahol komolyabb együttműködésre lehet számítani. Hozzátette: jelenleg úgy tűnik, hogy ez a terület a turisztika, de természetesen a gazdasági kapcsolatok minden területére kiterjed a figyelmük.

szabadka1

Más szempontból is igen jelentős az együttműködés Szerbia és Magyarország között, mindkét országban működik ugyanis az Enterprise Europe Network, az Európai Unió kis- és középvállalkozásokat segítő hálózata. Mint Palotás Sándor, a Csongrád megyei kamara alelnöke, a hálózat 2015-16-os követe hangsúlyozta, a kapcsolattartás ezen a vonalon is jelentős. A hálózat díjmentes szolgáltatásokkal várja a kis-és középvállalkozásokat, akiket a nemzetközi piacra jutásban segítenek teljesen díjmentes szolgáltatásokkal. Őket B2B találkozók és konferenciák szervezésén túl, a piaci célországok jogszabályok hátterének bemutatásával, valamint a kapcsolatfelvétel megszervezésével is támogatják céljaik elérésében. Hozzátette: a jelenleginél sokkal több lehetőség van a kétoldalú együttműködésre, amelyekkel Szerbia is egyre közelebb léphet az Európai Unióhoz. Az alelnök szerint a kereskedelempolitikai eszközök, a jogszabályi harmonizációk sokkal közelebb hozhatják egymáshoz a két országot, és ezt érdemes kihasználni.

szabadka2

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke a találkozóról elmondta: hazánk Szerbia egyik legjelentősebb külkereskedelmi partnere. A két ország között éves szinten fél milliárd dolláros árucsereforgalom realizálódik. A pénteki találkozó ezt az együttműködést volt hivatott erősíteni. A cél, hogy a lehetőségek mind nagyobb mértékű kihasználásával még jobb eredményeket tudjunk felmutatni – zárta értékelését a kamara vezetője.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége az újvidéki közös elnökségi ülés előtt, 2017. június 15-én csütörtökön a Szabadkai Gazdasági Kamarával is közös elnökségi ülést tartott. Ezt követően a 20 tagú delegáció látogatást tett Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán, ahol egyeztetést tartottak Babity János főkonzullal.

ujvidek2