A közösségteremtést szolgálja a KAPOCS Népfőiskola Mórahalmon
Nemcsak az ismeretátadást, hanem az értékközvetítést is szolgálja a mórahalmi KAPOCS Népfőiskola, amelynek alapító ünnepségén Lezsák Sándor azt hangsúlyozta, hogy meg kell szerveznünk önmagunkat, és keresztény nemzetünknek minden forrását mozgósítani kell annak érdekében, hogy helyt tudjunk állni ebben a világban. Forrás: szegedma.hu
„Mórahalom önkormányzata...
Dokumentumfilm készül a Polgárőrség Határvédelmi Tagozatáról
Csorba Sándor, az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke kérte fel a Móra-Net Tv-t, hogy készítsen filmet munkájukról. A stáb örömmel tett eleget a kérésnek, hiszen a polgárőrök rendszeres szereplői hírműsoraiknak, főként az utóbbi két évben követik nyomon önkéntes szolgálatukat.
A forgatások első állomása Kelebia...
Falugazdász felhívás: egységes kérelmek beadásához kérjen időpontot!
Elkezdődött az egységes kérelmek a területalapú támogatás beadási időszaka – hívja fel a figyelmet a röszkei falugazdász. A szankciómentes benyújtás határideje május 15. Szalma István kéri az őstermelőket, hogy a kérelem benyújtásához ügyfél-azonosító számukat, a regisztrációs számhoz tartozó jelszót, a földhasználati lapot és az új...
A térség településein is újabb intézkedések születtek
A térség településein a következő intézkedések lépnek életbe november 11-től. A további információkat megtalálják a községek honlapjain és közözsségi oldalain.
Intézkedések:
DOMASZÉK:
A Sportcsarnok, mint szabadidős létesítmény bezár. A helyiség kizárólag iskolai foglalkozás céljából használható.
A Könyvtár és Polgármesteri Hivatal személyesen nem látogatható, azonban munkatársaink telefonon...
B. Nagy László: Fontosabb a nemzeti érdek, mint az EU irányelvei!
A szegedi fideszes országgyűlési képviselő javaslatára vonták vissza az alföldiek számára nagy nehézséget okozó, akár több százezer forintba is kerülő kútengedélyeztetési eljárást. Az eddig befizetett pénzösszegek visszajárnak. Forrás: szegedma.hu
Nem kell engedély a háztartási kutakra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a heti...
Még szorosabb gazdasági együttműködés Magyarország és Szerbia között
Közös elnökségi ülést tartott a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2017. június 16-án pénteken, Újvidéken. Az eseményen az eddigieknél is szorosabb együttműködési lehetőségekről, és a régiók gazdasági adottságairól is tárgyalt a két gazdasági önkormányzat vezetése. A rendezvényen 20 Csongrád...
Szárma vagy töltött káposzta Röszkén? – VIDEO
Huszonhárom csapat versengett Röszkén a sportpályán a XXIV. Nemzetközi Töltöttkáposzta-főző versenyen, ami a település falunapi programjainak fénypontja. Hőség, jó hangulat és könnyűnek nem mondható ételek izgatták mindazokat, akik kilátogattak erre az eseményre.
https://www.youtube.com/watch?v=TR0Sn9Pdyu4&feature=youtu.be
Versenyeznek az iskolások: papírhulladék és műanyag palack gyűjtés Röszkén
Papírhulladék és műanyag palack gyűjtést tart a Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola május 7. és május 11. között. A gyűjtő konténer helye az iskola udvara, ahová reggel 7 órától 18 óráig vihetik a hulladékot. A hulladékgyűjtést osztályverseny keretében rendezik. Az ebből befolyt összeget az iskolai...
Kerékpáros túrák határon innen és túl júniusban a Móra-Touristtal
Értékeink nyomában programok júniusban is
Júniusban egyenesen három túrával várjuk az aktív kikapcsolódást kedvelőket. Mindhárom alkalom kerékpárosoknak szól, változó távokkal és célállomásokkal, így mindenki megtalálhatja a kedvére való programot.
Kerékpártúra Magyarkanizsára
Mint sok minden más, úgy a kerékpározás sem ismer határokat. A 2017. június 10-i túra Ásotthalomról,...
Szülőcsoport-foglalkozás Mórahalmon
Január 29-én Mórahalmon rendez szülőcsoport foglalkozást a Homokháti Szociális Központ. Egy pályázat keretében szülői és nevelői kompetenciákról hallgathatnak meg az érdeklődők előadást az iskola és az óvoda vonatkozásában. A program két előadója Arany Zoltán Imre családterapeuta, addiktológiai konzultáns és szociális munkás, illetve Orosz Balázs...