Októberi előadások a LEADER vidékfejlesztési pályázatairól
A LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, az Európai Bizottság által kidolgozott négy közösségi kezdeményezés egyike. A vidékfejlesztési Program Leader fejezetének végrehajtásában közreműködik helyi szinten a kistérségben a Helyi Akciócsoportotok döntéshozó szerve, amelynek az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil...
Hetedhét országra szóló falunap Ruzsán!
Cekkeres főző-, rajz- és futóversenyek, cekkerlánc, valamint a Hetedhét Cekkeres márkafilm premiervetítése is színesíti majd a programkínálatot a 19. Ruzsai Falunapon, május 20-án. Ez a nap más lesz, mint a többi falunap, hiszen ekkor zárul az a Csongrád megye hat települését érintő fejlesztési program,...
„300×100 Biztonság” – Röszkén értekeztek a megye polgárőrei
A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a programban érintett települések polgárőr egyesület vezetői valamit a Szegedi, Makói és Kisteleki Rendőrkapitányságok vezetői 2017. március 3-án tartották meg a ”300x100 Biztonság” mintaprogram értékelését Röszkén a polgárőrség székházában. www.csmpszsz.hu
A rendezvényt Batiz István a Megyei Szövetség elnöke nyitotta...
Móra-Net TV 2021. 43. heti műsora október 26-tól
Móra-Net TV 2021. 43. heti műsor
KEDDEN 18 órától!
Hírek
Hírháttér
Letették a 150 fős kollégium alapkövét Mórahalmon
Mórahalmon télen is lehet úszni
Megújult a röszkei teleház
Nyílt napon mutatkozott be a mórahalmi szakképző
Frissen jó / Burgonyagombóc leves és vajaljás nudli
Hit-Élet / Bérmálás Mórahalomról
Hírek / Hírháttér (ismétlés)
SZERDÁN...
Több mint egymilliárd forint jut a Tanyafejlesztési Programra
Meghirdette az Agrárminisztérium a jövő évi Tanyafejlesztési Programot. A rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg – mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Budapesten.
Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések...
Vesd bele magad! – Ingyenes vetőmagok a gyermekeknek
A két év szünet után újrainduló Vesd bele magad! Programot 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA. Fővédnöke: Dr. Nagy István agrárminiszter.
A program részeként kisiskolás gyerekek, lehetőség szerint alsó tagozatosok és családjaik kapnak ingyenes vetőmagokat, hogy azt otthon, a saját konyhakertben...
Cekkeren innen… és cekkeren túl – Hetedhét cekkeres védjegy Csongrád megyében
Cekkernagyi, cekkerbusz – debütál a Hetedhét Cekkeres márkanév 2017. április 27-én, Ruzsán. A helyben megtermelt és előállított termékek piacra kerülését, ezáltal a helyi gazdaság élénkítését és a közösség építését tűzte zászlajára az a településfejlesztési program, amelynek égisze alatt Hetedhét Cekkeres védjegy kerül bevezetésre Csongrád...
Jegyzői tájékoztató a vízjogi engedélyezésről
Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízilétesítmények (kutak) vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról
Az utóbbi időben rengeteget foglalkozott a média, az engedély nélkül fúrt vízilétesítmények (a továbbiakban: kutak) engedélyeztetésének témakörével. Nyugodtan kijelenthető, hogy a téma iránt nemcsak a Homokhátságon, de országosan is...
Bordány új turisztikai látványossága a Szarmata Régészeti Park
Két éves munka után május végén adták át az Alföldre az első században érkező, és ott tartósan letelepedő szarmaták régészeti hagyatékát bemutató parkot Bordányban. Nagyon szép a külső és a belső tér is, ráadásul kiváló ingyenes tárlatvezetéssel várják a látogatókat. A Móra-Net Tv stábja...
Kiosztották a megye elismeréseit a nemzeti ünnep alkalmából
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2022. március 11-én délután Maroslelén tartotta ünnepi megemlékezését, melyet megelőzően a Közgyűlés tagjai és a település vezetése koszorút helyeztek el a templomkertben, a Kopjafánál.
A Nemzeti Est a Himnusszal vette kezdetét Szabó Maja előadásában, majd a Jövőnkért Néptáncegyüttes ünnepi műsora következett....