7.8 C
Mórahalom
2026.02.24.
NMHH Tamogato LOGO

A „TökJó” Este után véleményt várnak a domaszéki fiatalok

0
A Domaszéki Ifjúsági Önkormányzat október 29-én TökJó Estét szervezett. Az eseményen résztvevők tököt faragtak, kézműveskedtek, társasjátékoztak és moziztak a Sárkányhegyi közösségi házban. Az esemény kimondottan sikeres volt, hiszen nagy volt az érdeklődés gyerekek és felnőttek körében egyaránt. A fiatalokból álló csapat rendszeresen hozza össze a...

Tovább bővült a homokháti polgárőrségek technikai ellátottsága – A röszkeiek új autóval járhatják a határtérséget

0
Ünnepélyes keretek között adták át november 4-én, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen azt a 11 gépkocsit és 21 kerékpárt, amelyek a jövőben a polgárőrök munkáját segítik a migráció elleni küzdelemben az egész megyében. A támogatásból a homokhátságon szolgáló polgárőrök is részesültek. Nem véletlenül került sor...

Horgosiaké lett a legjobb forralt bor – A közönségnek az „oviboszik bájitala” ízlett leginkább

0
Október 30-án a VI. Forraltbor-főzőversenyre és a VII. Homokháti Szakajtó kézműves vásárra várták az érdeklődőket a mórahalmi új rendezvénytéren. Hagyomány ez már, sokan visszatérő vendégek és rendszeresen kóstolják az üstben főtt borokat az ajándékba kapott bögréből. Aki pedig nem szeretett volna alkoholt fogyasztani, az...

Megyei identitást erősítenek Mórahalmon – Figyelemfelhívó közlekedési táblákkal, fonott kaláccsal és rendhagyó környezetórával

0
Mórahalom lesz a következő állomása a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése kapcsán elindított rendezvénysorozatnak. A rendezvény november 5-én, 10 órától kezdődik az Aranyszöm Rendezvényházban. A program során figyelemfelhívó közlekedési táblákat adnak át és helyeznek el. Lesz lehetőség a Varga Kézműves Pékség termékeinek megkóstolására is, a...

Mozgásra fel! – A Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda többféle tornát is elérhetővé tett a Homokhátságon

0
A Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda rendszeresen szervez egészségmegőrző programokat az egész térségben. Ehhez a mozgás is hozzátartozik, melynek többféle formáját ajánlják a homokháti lakosságnak. Elérhető a pilates, a gerincgimnasztika és többféle aerobik is. Lássuk, melyik mit tartalmaz és kiknek ajánlják a szakemberek! Pilates: A Pilates egy szellemi-testi...

Domaszék új díszpolgára Dr. Kalivoda-Kovács Zsuzsanna háziorvos – 40 év után is szívesen megy be a rendelőbe

0
Domaszék Nagyközség Önkormányzata és képviselő-testületének döntése értelmében az idén Dr. Kalivoda-Kovács Zsuzsanna, a település népszerű háziorvosa vehette át a kitüntető díszpolgári címet az augusztusi testületi ülés keretein belül Sziráki Krisztián polgármestertől és dr. Pálfi Tímea Ágnes jegyzőtől. A háziorvos nem a szokványos keretek között...

Hagyományőrző és kézműves programok Zákányszéken – Citerával ismerkedtek a gyerekek

0
Az őszi szünetben is gondoskodnak a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltéséről a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár dolgozói. Csütörtök délelőtt a könyvtár minden helyiségében történt valami: az egyikben társasjátékoztak, volt ahol kézműveskedtek, de a lényeg, a hangszerbemutató volt. Horváth Hajnalka, az iskola pedagógusa és a citera...

Két év eseményeiről számoltak be Domaszéken, a közmeghallgatáson

0
Domaszéken október 26-án, kedden tartották meg az idei közmeghallgatást a helyi sportcsarnokban. A közügyek iránt érdeklődő lakosok mellett a eseményen részt vett B. Nagy László országgyűlési képviselő és Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke. Továbbá jelen volt Mihálffy Béla, Szeged-Kiskundorozsma önkormányzati képviselője is....

Mindenszenteki mécsesgyújtás – Ezer mécsesből alkotnak óriási gyertyalángot

0
Országos eseménnyé nőtte ki magát a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. Mindenszenteki mécsesgyújtása. Idén már országosan 14 település temetőiben lesz látható fényinstalláció, Csongrád-Csanád megyében Hódmezővásárhelyen, Ruzsán, Mórahalmon és Mindszenten. – A Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. négy évvel ezelőtt szervezte meg először a különleges fényinstallációt. A temetkezési...

Programajánló: forralt bor, pálinka és tepertő Mórahalmon

0
Az idén sem maradnak el az immár hagyományosnak számító őszi rendezvények Mórahalmon, ahol a finom italok, a jó ételek és a remek hangulat lesz főszerepben. Október végén forralt borokat, november végén pedig kiváló pálinkákat kóstolhat, aki a városba látogat. Október 30-án a VI. Forraltbor-főzőversenyre és...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás