Tovább bővült a homokháti polgárőrségek technikai ellátottsága – A röszkeiek új autóval járhatják a határtérséget

964

Ünnepélyes keretek között adták át november 4-én, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen azt a 11 gépkocsit és 21 kerékpárt, amelyek a jövőben a polgárőrök munkáját segítik a migráció elleni küzdelemben az egész megyében. A támogatásból a homokhátságon szolgáló polgárőrök is részesültek.

Nem véletlenül került sor az átadásra a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen, a járművek ugyanis olyan polgárőr egyesületekhez kerülnek, amelyeknek tagjai elsősorban a határon teljesítenek szolgálatot – mondta köszöntőjében Batiz István, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke.

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, az Országos Polgárőr Szövetség, a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun Megyei, a Baranya Megyei és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából Dr. Túrós András OPSZ elnök, valamint Dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, Csongrád-Csanád megyei rendőrfőkapitány adta át azt a 11 gépkocsit, valamint 21 kerékpárt, amelyek Csongrád és Bács megyei polgárőr egyesületekhez kerülnek.
A képen Turó István, a röszkei polgárőrség vezetője veszi át az új gépjármű slusszkulcsát Dr. Túrós András elnöktől.

„A Polgárőrség a Rendőrség kiemelkedő stratégiai partnere, azaz mind a feladatok ellátásában, mind pedig a migráció elleni küzdelemben közösen és együttesen dolgoznak az illetékes határrendészeti szervekkel. A most átadott járművek nagy segítséget jelentenek a polgárőrök számára a munkájuk során”- hangsúlyozta az átadáskor Dr. Túrós András.

„A migráció elleni fokozottabb, mobil fellépést segítik elő ezek a járművek, és ezáltal hatékonyabb munkavégzést is eredményeznek – mondta Csorba Sándor. Az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke hozzátette, a terveik között szerepel a határ menti, illetve a mélységi területeken a tagozat létszámbővítése.

A határmenti egyesületek képviselői miután megköszönték az adományt, azonnal ki is próbálták a járműveket.

Fotó: Magyari Béla