Júniusban kezdődik a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház tizedik évada
Sajtótájékoztatón mutatták be az idei repertoárt az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol elhangzott, a nyár folyamán operettekkel, musicalekkel és lovas színházi műsorokkal várják a nézőket a művészek és a szervezők.
Duka Félix igazgató elmondta, 2024. számmisztikailag is fontos Mórahalom életében, hiszen 35 éves a város, 60 éves...
Csodatévő hét tölgyfa? – Ásotthalmon barangoltunk (VIDEO)
Ásotthalom sűrű erdeiben, a Rívó erdő sarkán található az a kocsányos tölgyfa-csoport, melynek csodatévő erőt tulajdonítanak. A hét tölgyfa több mint 100 éve szívja magába az ősi erőt a négy alapelemből, ezért a fáknál energiamező jelent meg – vallják, akik népi gyógyászattal foglalkoznak. Aki...
A „Mozdulj!” csoport csodás képek között ünnepelte a tavaszt
A Mozdulj! csoport csodálatos képek között ünnepelhette a nőnapot és a tavasz közeledtét tegnap délután Mórahalmon. Pedro Grama festőművész kiállításának megnyitójával indult ugyanis a program az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol az alkotóval is találkozhattak a vendégek, aki többek között arról mesélt, hogy a lelke jelenét...
A polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe
Mórahalmon tartották az Energiaügyi Minisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség összefogásával megvalósuló, a külterületek biztonságát és az illegális hulladéklerakó helyek felderítését célzó program nyitórendezvényét.
Dr. Koncz Zsófia, a minisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, a polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe, az egész éves országos méretű...
Máris nyílnak a nárciszok a mórahalmi tulipános kertben
A lexikon szerint a nárciszok tipikusan a tavasz virágai, virítási idejük az évszak közepére vagy végére tehető. A mórahalmi TulipGarden példányai azonban fittyet hánynak a szabályokra. Amint kisütött a nap és kicsit felmelegedett az idő, azonnal szirmukat bontották.
(Fotó: TulipGarden Mórahalom)
Új kisbusz segíti a röszkei önkormányzat életét
A Magyar Falu Program önkormányzati feladatellátásokhoz kapcsolódó kiírására nyújtott be pályázatot a község vezetése, a pozitív elbírálásnak köszönhetően pedig 17.132.249 Ft összegű támogatás kerül Röszkére. Ebből a pénzből vásárolják meg a kisbuszt, amely minden bizonnyal nagyban segíti majd a település mindennapi életét.
Egy éneklő közösség Üllésen
A Móra-Net Tv stábja az üllési művelődési házban járt az Estike Népdalkör próbáján. A Petőfi Program és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával megvalósuló "Éneklő közösségek segítése" projekt keretében élő zenekari kísérettel-jelen esetben citerával - dalolhattak közösen a tagok.
Figyeljék a keddi műsorajánlónkat itt a facebookon,...
A honvédelmi miniszter nyitotta meg a mórahalmi kiállítást
„Az első világháború-alulnézetből” címmel országos szinten is egyedi beltéri kiállítás nyílt az Ezer Év Parkjában. A közel 500 relikvia és műtárgy olyan részletgazdag módon tárja elénk az első világháborút, amelyet ez idáig nem lehetett látni.
A tárlatot Szalay-Bobrovniczky Kristóf nyitotta meg kedden délután. Magyarország honvédelmi...
Kiállítással ünneplik a lengyel-magyar barátságot a mórahalmi szakképző iskolában
Március huszonharmadika, a lengyel–magyar barátság napja alkalmából tartottak ünnepi rendezvényt "Sorstragédiák a II. világháborúban" címmel a mórahalmi Tóth János szakképző iskolában. Az eseményen különleges tárgyakat, például a néhai mórahalmi lengyel katona hagyatékából származó fényképeket láthatnak az érdeklődők. Jozef Marian Wrana Lengyelország 1939-es megszállását követően...
Átadták a Márciusi díjakat és a szabadságot ünnepelték Mórahalmon
Március 15. jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, a szabadság utáni vágyát fejezi ki. Az 1848-49-es eseményekhez méltó ünnepségen tisztelgett a város közössége a hősök előtt az Aranyszöm Rendezvényházban. A település fúvószenekara muzsikált az érkező vendégeknek, akik egy szál virágot helyeztek el az aulában felállított alkalmi...