A polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe

904

Mórahalmon tartották az Energiaügyi Minisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség összefogásával megvalósuló, a külterületek biztonságát és az illegális hulladéklerakó helyek felderítését célzó program nyitórendezvényét.

Dr. Koncz Zsófia, a minisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, a polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe, az egész éves országos méretű akcióhoz pedig a kormány támogatást nyújt.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az eseményen arról beszélt, hogy a veszélyek korát éljük, volt világjárvány, jelen van az illegális migráció, szomszédunkban háború dúl. Ebben a helyzetben a polgárőrök a modern hazafiak, munkájukra mindig lehetett és lehet számítani.

Mihálffy Béla országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a déli határ térségében élők a migráció miatt pontosan tudják, mit jelentenek és milyen károkat okoznak az illegális hulladéklerakók. Elmondta, a polgárőrök feladata elsősorban ezek felderítése lesz. Dokumentálják a történteket, összegyűjtik az elkövetőkre utaló bizonyítékokat, alkalmanként pedig maguk is részt vesznek a szétszórt hulladék összegyűjtésében.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik akár kormányzati szinten, akár civilként munkájukkal segítették a térségben élő lakosság életminőségének, biztonságérzetének javulását. Mint fogalmazott: „Végvár vagyunk, tehát sosem alszunk nyugodtan, szárazon tartjuk a puskaport és fellovagolunk a várba, Budára elmondani a panaszainkat.”

Dr. Szelei Pál rendőr ezredes, az ORFK Bűnügyi Főosztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy sokkal több hulladékot termelünk, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt, és vannak, akik nem foglalkoznak azzal, mi lesz az általunk termelt szemétmennyiség sorsa. Arról beszélt, hogy fel kell lépni a jogsértők ellen, ebben pedig nagy segítségükre vannak a polgárőr szervezetek.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke beszédében kiemelte, tíz éve foglalkozik a szövetség hulladékfelderítéssel- és felszámolással, de mostantól ezt központilag irányított, szervezett keretek között, ezer egyesület bevonásával teszik.

A rendezvény zárásaként a polgárőrök terepen tartottak bemutatót a programba bevont technikai eszközökkel.