Átadták a Márciusi díjakat és a szabadságot ünnepelték Mórahalmon

5211
Március 15. jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, a szabadság utáni vágyát fejezi ki. Az 1848-49-es eseményekhez méltó ünnepségen tisztelgett a város közössége a hősök előtt az Aranyszöm Rendezvényházban. A település fúvószenekara muzsikált az érkező vendégeknek, akik egy szál virágot helyeztek el az aulában felállított alkalmi emlékhelyen.
A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Martyinné Pálföldi Anett, a Szent László Katolikus Általános Iskola igazgatója. Arról beszélt, hogy a forradalom hősei tudták, mit kockáztatnak, mégsem hátráltak meg. Ők a példák arra, hogyan állhatunk ki mi itt a mában az igazság, az önrendelkezés, a szabadság mellett.
Az Akropolisz Táncszínház produkciója és Illésné Babai Gizella szavalata után Nógrádi Zoltán polgármester átadta a Márciusi díjakat. Elismerésben részesült Bakai Lászlóné óvodapedagógus, Varju István tanító, gyógypedagógus, cserkészvezető, Szalai Krisztián, a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola furulya-és rézfúvóstanára, valamint Csiszár Csenge ifjúsági és junior magyar bajnok judos.
Bakai Lászlóné méltatásában Nógrádi Zoltán elmondta, óvodai munkatársként évtizedek óta példamutató módon működik együtt a gyermekekkel és szüleikkel. Azt vallja, minden ember egyedi, és minden gyermek mosolyában látni kell a törekvést. Így válik egységgé a pedagógus, a szülő és a gyermek. Hiszen a legfontosabb ebben a kapcsolatban a legkisebbek jövője.
A polgármester Varju István laudációjában hangsúlyozta, a tanító és gyógypedagógus egész életét azoknak szentelte, akik a legjobban rászorultak a segítségére. Mindezek mellett valódi közösséget épített, meghonosította Mórahalmon a cserkészetet, cserkésznövendékeinek felelősséget, erkölcsöt, egymás iránti elkötelezettséget tanít, olyan értékeket, amelyekhez kötődni tudnak a fiatalok. Varju István az átvett díjat a kiscserkészeinek adta tovább.
Szalai Krisztiánról Nógrádi Zoltán elmondta, olyan küldetést tölt be, amely meghatározó a város kulturális életében. A zenei nevelést az utánpótlás korosztályban végzi, így az ő szárnyai alatt kezdődik el mindaz, amely tudást később a felnőtt fúvószenekarban élnek meg a diákjai. A zene szerelmese, a harsona kiváló művelője, szimbolikus erejű pedagógusa Mórahalomnak.
Csiszár Csenge méltatásában a polgármester kiemelte, a siker, a díj nem korhoz kötött. Hiszen az alig 18 éves sportoló kitartó munkájával, kiemelkedő sport-és iskolai teljesítményével példa lehet nem csak a fiatalok, de az idősebb generációk előtt is. Csenge a magyar judoélet jövőbeli reménysége, aki pedagógusnak készül, édesanyja és nagymamája nyomdokait követve. Ehhez az első lépéseket már meg is tette, óvodásoknak tanítja a judo alapjait.
Az ünnepi műsor alatt a gyerekeket játéksziget és játszópark várta, azt követően pedig jelképes összegért, ’48/49-re utalva 50 forintért lehetett virslit, 1848 forintért pedig süteménycsomagot vásárolni.