Látványos záró koncerttel búcsúzik a Tér-Zene Mórahalmon – Élőben felcsendül az Európa 2020 című dal is

1369

Látványos záró koncerttel búcsúzik a Tér-Zene koncertsorozat.  Augusztus 1-jén 16 órától a mórahalmi Barmos György térre gördül be a koncertwagen fesztivál kamion. Meglepetés produkcióként Nagy Szilárd Arany- és Platinalemezes énekes és Ragány Misa színész, énekes adják elő az Európa 2020 című dalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért felelős államtitkársága különleges zenei kezdeményezésének partnere Mórahalom városa. A Tér-Zene Koncertek egy egyedülálló programsorozat, amelyben augusztus végéig minden héten más-más klasszikus zenei formáció ad ingyenes koncertet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő főbejárata előtt.

A pilot program célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg a klasszikus zenét, mutassa be a zene értékeit, s érintse meg a közösségeket – anélkül, hogy hangversenyre kellene mennie a hallgatóságnak.

A program során izgalmas zenei formációk, európai és világhírű művészek látogattak Mórahalomra, hogy a világ számos nagyvárosához hasonlóan a terek és utcák megteljenek zenei élettel. Mórahalom városa azon 4 település között van, amelyek ezen kezdeményezésre meghívást kaptak. A kulturális államtitkárság bizalma és kitüntető figyelme garancia a koncertek magas minőségére.

A záró koncert műsora:

Beethoven: Für Elise

J.S. Bach: Badinerie

J.S. Bach: D-moll toccata és fúga

  1. A. Mozart: A Varázsfuvola 1. Tétel

István, a király: Szállj fel szabadmadár

Edda: A kör

Magna Cum Laude: Pálinka dal

Beatrice: 8 óra munka

Republic: Szeretni valakit valamiért

Bikini: Közeli helyeken

Ocho Macho: Jó nekem

P.Box: A zöld, a bíbor és a fekete

Edda: Álmodtam egy világot

Ismerős Arcok: Nélküled

Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok

Nagy Szilárd és Ragány Misa: Európa 2020