2.8 C
Mórahalom
2026.02.02.
NMHH Tamogato LOGO

Rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak Zsombón

0
Zsombón június 3-án a járványveszély okozta hosszú kényszerszünet után a képviselő-testület rendkívüli ülést tartott. Gyuris Zsolt polgármester beszámolt a veszélyhelyzetben hozott döntéseiről, amelyek nem tűrtek halasztást, és amelyeket törvényi felhatalmazással hozott meg. A tájékoztatás után pedig a település fejlesztésének érdekében beadni kívánt pályázatok kerültek...

A Marson bányásznának vasat a zsombói diákok

0
Hét csapat indult a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskolából egy csillagászati diákvetélkedőn, amelyen végül országos ötödikek lettek. – Még télen kezdtünk el készülni a versenyre, akkor zajlottak a levelezős fordulók. Nulladik órára jártunk be reggel hétre és volt amikor még este 11-kor is rajzoltam...

Ásotthalom, Domaszék, Sándorfalva és Zsombó is részt vesz az országos koronavírus-vizsgálatban

0
A homokháti települések közül Ásotthalom, Domaszék, Sándorfalva és Zsombó vesz részt az országos koronavírus-vizsgálatban, amely május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával indul hazánk négy orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a...

Zsombón is változtak a védelmi intézkedések

0
Zsombón, helyi korlátozó intézkedéseket továbbra sem vezet be, a település polgármestere.  A május 4-től érvényben lévő kormányrendelet alapján a zsombói lakosokat leginkább a következő intézkedések érintik. Az idősek 9-12 óra közötti vásárlási idősávja megmarad. Az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak a legszükségesebb esetben...

Madárinfluenza megfigyelési körzet a Homokháti településeken

0
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a következő településekre az alábbi módon MADÁRINFLUENZA megfigyelési körzetet rendelt el: Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék, Zsombó teljes közigazgatási bel- és külterületére; Domaszék, Öttömös közigazgatási belterületére és az 55-ös másodrendű főúttól északra lévő külterületére; Ásotthalom, Mórahalom...

Világméretű közös imádságra hívja a hívőket Ferenc pápa március 25-re

0
Március 22-én délben az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa felhívással fordult a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez, hogy március 25-én, szerdán délben mindenki együtt imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez. A Szentatya a következő felhívást tette az Úrangyala elimádkozása után: „Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek...

Ebzárlat és legeltetési tilalom Csongrád megyében

0
2020. április 4. napjától kezdődően 2020. április 24. napjáig Csongrád megye teljes közigazgatási területére ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a Csongrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom ideje alatt az alább leírtakat hiánytalanul be...

Újabb gazdaságvédelmi csomag

0
Március 23-án bejelentésre került a második gazdaságvédelmi csomag, ami újabb 6 ponttal bővíti azoknak az intézkedéseknek a körét, amik a koronavírus terjedése által okozott gazdasági károkat hivatottak enyhíteni. Az első csomagról ITT olvashatnak bővebben. Március 23-án este várható a rendelet megjelenése, és március 24-től lép...

Az Alföldvíz Zrt. tájékoztatása

0
Az Alföldvíz Zrt. tájékoztatja felhasználóit, hogy a koronavírus-járvány egészségügyi veszélyeire való tekintettel Társaságuk az alábbi intézkedéseket hozta meg: Az ügyfélszolgálati irodáikban és valamennyi műszaki irodában a személyes ügyfélkiszolgálás, valamint a személyes műszaki ügyintézés átmenetileg szünetel. Tisztelettel megkérik felhasználóikat, hogy a tömeges megbetegedést okozó járvány megelőzése érdekében...

Március 25-től változik a menetrend

0
2020. március 25-től a Volánbusz minden helyközi (országos, regionális, elővárosi, valamint a Budapest környéki) járata további intézkedésig tanítási szünet idején érvényes menetrend szerint közlekedik.

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás