40 év után sportcsarnok épül Sándorfalván – A megye legmodernebb csarnoka épülhet meg jövőre a városban
December 21-én jelentették be hivatalosan: 2019-ben kézilabdacsarnok épül Sándorfalván. A sajtótájékoztatón a közös sikerről Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester, Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Bartók Csaba, a Tisza Volán SC kézilabdaklub igazgatója számolt be.
A megye legmodernebb sportcsarnokát kezdik el jövő tavasszal építeni Sándorfalván, ahol ezidáig...
I. Homokhátság Kör kerékpártúra
Március 15-én közel 20 bevállalós bringás vett részt az ópusztaszeri kerékpártúrán a Homokháti Bringaklub szervezésében. A közel 86 km-es távra zákányszékieken kívül deszki, szegedi, mórahalmi, üllési, bordányi, és csólyospálosi bicajosok is csatlakoztak.
A Bringaklub most ismét egy szervezett biciklitúrára, az I. Homokhátság Körre várja az...
Idén is lesz zenetábor Sándorfalván
Immár 15. alkalommal rendezik meg Sándorfalván a STAMI Könnyűzenei táborát. A hagyományokhoz híven idén is legalább 50 fiatal kap itt lehetőséget hangszeres zene vagy ének tanulására. Esténként minden érdeklődőt szeretettel várnak a tanárok fellépésein.
A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola június 28. és július 02....
Birkapörkölt dukált a lovasversenyhez – Sándorfalvi Hagyományok Napja
Fogathajtó versenyt és felvonulást is rendeztek a Sándorfalvi Hagyományok Napján. A hagyományőrző rendezvénnyel az volt a szervezők célja, hogy a város megalakulásának 140. évfordulóján ne feledkezzenek el múltjukról sem.
Száznegyvenedik születésnapját ünnepli az idén Sándorfalva, ezért több rendezvénnyel elevenítik fel a múltat. A régen betyárnapként...
Sándorfalvi Városnapok – Frissítve!
A programokat ünnepi testületi ülés nyitja a Pallavicini Kastélyban június 29-én 17 órától, melyen átadják a 2018. évi önkormányzati kitüntetéseket. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester minden érdeklődőt invitál az eseményre.
Júnisu 30-án Íz-örökség címmel főzőversenyt rendeznek a Sándorfalvi Városnapok keretében a Kastélykertben. A szervezők főzési lehetőséget...
Sorra maradnak el a március 15-ei megemlékezések a térségben is
Március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezések elmaradnak a következő településeken: Mórahalom, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Üllés, Zákányszék Zsombó. Ásotthalmon a hősökre emlékező 9.30-as koszorúzást megtartják.
A többi település közösségi oldalán értesülhetnek a továbbiakban az ünnepségek megtartásáról.
Üzemcsarnokot adtak át Sándorfalván
A 100 millió forintos pályázati támogatásból kialakított 300 négyzetméteres épület az új gazdasági övezetben kapott helyet, ahova már 12 vállalkozás bejelentkezett bérlőként, illetve további 4 jelezte szándékát. Az ünnepélyes átadáson Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester arról beszélt, hogy Sándorfalva meglehetősen nehéz helyzetben van, hiszen a...
Utashoz méltó lesz a mezőgépi megálló Sándorfalván
Sándorfalva Mezőgép megállóban leszállni különösen csapadékos időben sosem volt könnyű. Az idei utcafórum-sorozaton is elhangzott az Attila utcai találkozón: újítsák fel a megállót az illetékesek! Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester ígéretet tett arra, intézkednek az ügyben. Ez az intézkedés ér most a leglátványosabb szakaszába: november 14-én...
Számos koncert és kultúrműsor az idei sándorfalvi városnapokon
Július 5-e és 7-e között rendezik meg Sándorfalván a városnapokat. A hétvégi programsorozat alkalmával több koncert, gyermekprogram, tűzijáték és diszkó várja az érdeklődőket.
Program
JÚLIUS 5.
18:00 Magyarországnak fényes világa – Századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból
Sebestyén Márta (Unesco Artist for Peace) és Judit...
Díjat nyert Sándorfalva a Virágos Magyarország versenyben
Sándorfalva a Virágos Magyarország versenyben már a 4. elismerést kapta meg. Korábban 2016-ban és 2017-ben oklevelet, 2018-ban pedig az Arany Rózsa díjat ítélték meg a városnak.
Szeptember 6-án a bajai Újbor Fesztiválon adták át a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny dél-alföldi régiójában résztvevő településeknek az elismeréseket....