Május 9-től újra látogathatóak lesznek a szentmisék a hívők számára
Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök döntése alapján május 9-én szombaton estétől újra lehet nyilvános szentmiséket tartani, az alábbi szabályok betartásával, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az új járványügyi szabályok hatályba lépését követően május 4-től, léptet életbe:
A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság...
Információk a koronavírusról a fogyatékossággal élő személyek és családtagjaik számára
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, Mórahalom Városi Önkormányzat gondoskodik mindazokról az otthonukban élő fogyatékos személyek ellátásáról, akik a veszélyhelyzet okán fokozottabb mértékben szorulnak segítségre és támogatásra.
Az Önkormányzat felkéri az otthonukban élő mórahalmi fogyatékos személyeket és törvényes képviselőiket, hogy amennyiben a járványügyi helyzettel összefüggésben...
A mórahalmi fürdő hamarosan újra fogadja a látogatókat
A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt is érintette. A járvány megjelenése után a turizmus nem csak a városi fürdő vonatkozásában, hanem az egész országban mély helyzetbe került, hiszen az emberek bizalma, illetve a turizmus iránti igénye rendkívüli módon visszaesett.
A mórahalmi...
Év eleji fejlesztések Üllésen
Az önkormányzati fejlesztések a koronavírus ellenére sem kerültek „karanténba”, azok továbbra is folytatódnak Üllésen. A pályázatok benyújtása a különböző témakörökben folyamatosan zajlik, közülük már többet is beadtak, illetve várják a bírálati eredményeket.
Az év elején indult el a temető meglévő részének felújítása és bővítése. A...
A Móra-Vitál tájékoztatása betegei számára
Tisztelt betegeink!
Tájékoztatni szeretnénk Önöket, hogy a Móra-Vitál Kft. szakrendelései a veszélyhelyzet alatt is elérhetőek, online módon az összes szakorvosunk, sürgős esetben a lentebb felsorolt szakmák esetében személyesen is állunk rendelkezésükre.
Online jelentkezhet:
weblapunkon a http://moravital.morahalom.hu -n. vagy
telefonon a: (+36) 62 280-123 vagy
e-mailen...
Most is vannak, akik vérre várnak! Gyere, adj vért és hívj másokat is! – Véradás lesz Mórahalmon
Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényházban május 9-én 9 órától 15 óráig véradás lesz. A járvány miatti fokozott egészségügyi szabályok betartását az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai az előírások szerint végzik.
A véradás helyszínére történő belépés előtt biztosítják és elvárják a kézfertőtlenítést.
A belépés előtt érintésmentes lázmérő...
A Csongrád Megyei Önkormányzat is segít a veszélyhelyzetben – Maszkokat és mobilokat hoztak a Homokhátságra
A veszélyhelyzet kihirdetése óta többféle módon sietett a Csongrád Megyei Önkormányzat a településvezetők és a lakosság segítségére.
A kapcsolattartást és az idősek ellátását segíti a "Papa-Mama mobil" kezdeményezésük, amelynek során – a települési önkormányzatoktól kért jelzés alapján - hozzávetőlegesen 40 darab, egyszerűen használható mobil telefonkészülékkel...
Gera Zsolt, a mórahalmi Központi Orvosi Ügyelet vezetőjének jó tanácsai a járványügyi helyzetre
Tisztelt Lakosság!
Egészségügyi szakdolgozóként, valamint a városban működő 2 egészségügyi intézmény vezetőjeként fontosnak tartottam leírni személyes tapasztalataimat a Mórahalmon bevezetett intézkedésekről a járvánnyal kapcsolatban.
Egyértelműen látszik, hogy minden megszületett döntésnél az elsődleges szempont a város vezetése részéről a városban lakók egészségének megőrzése, óvása. Ezeket a döntéseket...
Elhalasztják a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust
Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel egyeztetve – tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire – úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.
A Szentszék az utazási nehézségek és a...
Nógrádi Zoltán: Elérkeztünk a járványügyi helyzet azon pontjába, amikor a jövő tovább tervezhető (videó)
Újabb tájékoztatást adott a lakosok számára Mórahalom polgármestere. Nógrádi Zoltán elmondta, hogy a járványügyi helyzet csúcspontjában vagyunk, ami azt jelenti, hogy a jövő re vonatkozó intézkedések tovább tervezhetőek. Ennek tükrében a város arra készül, hogy május 20-ig bonyolítja le mindazokat a kényszerű leállásból fakadó...

















