Új üveghulladék gyűjtők Sándorfalván
Egyre inkább egy zöldebb, környezettudatosabb jövő felé haladunk, aminek az is a szerves része, hogy hulladékainkat szelektíven gyűjtjük. Ebből kifolyólag kerültek üveg hulladékgyűjtő pontok Sándorfalva városába.
A Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft., egy általuk megnyert pályázatnak köszönhetően, 14 helyre tett ki olyan konténereket a településen, amikbe az...
Hatodik évadával várja a nagyérdeműt a mórahalmi lovas színház
2020-ban hatodik évadát kezdi meg a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház. Ismét jönnek a közönségkedvencek, de új darabokat is bemutat a Nemzeti Lovas Színház társulata a mórahalmi lovardában. Az elmúlt hónapok pandémiás időszaka lehetőséget biztosított a fejlődésre mind a művészek és lovaik, mind pedig...
Újra teljes kapacitással üzemel a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő
A mórahalmi fürdőben már nem csak a szabadtéren strandolhatnak a vendégek, hanem a fedett medencéket is korlátozás nélkül igénybe vehetik.
A korlátozások feloldásával egyidejűleg Mórahalom az elsők között helyezte újra üzembe szabadtéri medencéit. Május 14. óta ismét visszatért az élet a fürdőbe, amely még soha...
Virradt-e már rád az erdőben? – Folytatódik az Értékeink nyomában című programsorozat
Az Értékeink nyomában című programsorozat 5. alkalmának főszereplője július 4-én, az erdő lesz. A túra során szakvezető segítségével tapasztalhatják meg a résztvevők, hogy milyen együtt ébredni az erdővel, elsőként hallani az erdő "koránkelőjét", és érezni az erdő friss illatát. Az erdő egy sajátos térszín...
53 kerékpárt regisztráltak Mórahalmon a „Bike Safe” programba
A Szegedi Rendőrkapitányság prevenciós munkatársai a korábbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően idén is lehetőséget biztosítottak a környező településeken élőknek arra, hogy a „Házhoz megyünk” program keretében ingyenesen regisztrálhassák kerékpárjaikat a „BikeSafe” rendszerben.
A nagy érdeklődés miatt június 12-én, Mórahalmon 53 kerékpárt regisztráltak be a...
Strandpapucsban zenélnek majd a szegedi szimfonikusok Mórahalmon
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága azzal a céllal indította el a Tér-Zene programot, hogy a komolyzenét népszerűsítse. Ez az úgynevezett pilot program tökéletes arra, hogy felkeltse az emberek figyelmét és érdeklődését a klasszikus zene iránt. Ebben a programban Algyő, Kistelek és Makó...
Elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt kedden.
A képviselők 192 igen szavazattal hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet...
Gyermeknap a domaszéki óvodában
A megszokottól kicsit később rendezték meg Domaszéken a gyermeknapot az óvodában, amelyhez még az időjárás is kedvezett a kicsik legnagyobb örömére.
Több helyszínen várta játékos foglalkozás az ovisokat, amelyek közül a legkedveltebb az ugrálóvár, a Judo terem és a rendőrautó bemutatása volt, ezen kívül...
Új felszerelésekkel gyarapodott a pusztamérgesi önkéntes tűzoltó egyesület
Június 11-én, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon kerültek aláírásra az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek számára kiírt, működési célú és eszköztámogatás pályázat támogatási szerződései. Pusztamérges önkéntes tűzoltói is részesültek a támogatásban.
Idén ismét 700 millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes...
Javítják a Mórahalom-Zákányszék közötti kerékpárút úthibáit
Többen jelezték a zákányszéki önkormányzatnak, hogy a 2015-ben átadott kerékpárúton, több helyen is feltöredezett az aszfalt, és veszélyessé vált a kerékpározás. Matuszka Antal polgármester elmondta, hogy májusban volt egy bejárás, ahol 6 helyen találtak olyan hibát, amelyhez garanciális javítást kértek a kivitelezőtől.
A Mórahalom-Zákányszék...

















