Domaszéken két játszóteret fejlesztenek új eszközök beszerzésével
Domaszéken az enyhítéseknek köszönhetően, újra indult az élet, amely a beruházásokra is hatással van. Az önkormányzat a „Helyi, civil, sport és szabadidős szolgáltatások fejlesztése” című pályázati felhívásra nyújtott be támogatási kérelmet, amelynek keretében a település két játszóterét (Úttörő tér, Dankó tér) kívánják fejleszteni, további...
Továbbra is zajlanak a fejlesztések Ásotthalmon
Ásotthalmon újabb beruházások értek a műszaki átadás-átvétel szakaszába. A településen elkészült az Avar utca szilárd útburkolata, a Szent István téri utca szakasz térkő burkolatot kapott.
A Királyhalmi utcán tart a kerékpársáv kialakítása, valamint az új járdaszakasz építése is, amelyek jó ütemben haladnak. A Mező...
A Rotary Club Mórahalom adományokat adott át a Praxisközösségnek
Május 21-én Mórahalmon, a Szent Margit Egészségház előtt adták át a Rotary Club Mórahalom tagjai a járványhelyzetre tekintettel összeállított adományaikat a helyi Praxisközösségnek. Az orvosi védőfelszerelési csomagot a Mórahalom, Zákányszék és Ruzsa háziorvosainak összefogásából létrejött A-Praxisközösség kapta.
Mester Lajos, a háziorvosokat tömörítő szervezet vezetője úgy...
Újranyitottak a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgálati irodái
Újranyitottak a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvány miatt március közepén bezárt irodái. A gazdasági önkormányzat szegedi, hódmezővásárhelyi, makói és szentesi ügyfélszolgálatainál több ügymenetben már – a higiénés előírások betartása mellett – személyesen is lehet ügyeket intézni. Vannak azonban még olyan területek, amelyeken csak...
Már a felénél jár a Tömörkény Ház építése Ásotthalmon – A gasztromúzeum új fejezetet nyit a település turizmusában
Ásotthalom az alföldi mondavilágra építi idegenforgalmát: Rózsa Sándor betyárvezérre, Pipás Pistára és a szeged környéki boszorkánytörténetekre. A település jelenleg is rendelkezik turisztikai értékekkel, mint például a Rózsa Sándor Élményház, a betyárról elnevezett híres nyárfa vagy a Csodarét tan- és túraösvény. Mindemellett az önkormányzat szeretné...
„Egyenlő eséllyel” – Ösztöndíjra lehet pályázni Domaszéken
Domaszék Nagyközségi Önkormányzat harmadik alkalommal hirdet pályázatot a tanyán élő, vagy egyéb okból hátrányos helyzetű, de kimagasló tanulmányi eredményű gyermekek, fiatalok közoktatáshoz vagy felsőoktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének elősegítése érdekében.
Pályázatot nyújthatnak be azok a 10-28 éves fiatalok, akiknek állandó lakhelyük Domaszéken van, illetve általános...
Hulladékgyűjtő edényeket osztanak Röszkén
Röszkén a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése érdekében új 120 l-es hulladékgyűjtő edényeket oszt ki térítésmentesen a lakossági ügyfelek részére.
Az edény átadásának helye és ideje: 6758 Röszke, József Attila utca 1.
Május 29-én, 10 és 18 óra között
Május 30-án, 08 és 14...
Készül az ideiglenes hulladékátvevő Domaszéken
A domaszéki önkormányzat törekvéseinek köszönhetően, megkezdődött az ideiglenes hulladék átvevőhely kialakítása, amely az üzemszünet átmeneti időszakában fogja kiszolgálni a helyi lakosokat. A területre kihelyezésre kerül majd egy kommunális gyűjtőkonténer, mely a tanyán élők hulladékának begyűjtését fogja biztosítani. Az ideiglenes létesítmény heti két napon, pénteken...
Tűzifa adományt osztott a Homokháti Szociális Központ
A Homokháti Szociális Központhoz tűzifa adomány érkezett. Az adományokat a Homokhátságon élő rászoruló személyek és családok kapták meg. Az intézmény munkatársai szállították ki az érintettek részére. Az egyenként 1,5 m3 fát tartalmazó felajánlás nagy segítség azok számára, akik akár most, akár a jövőben nehezen...
Házhoz viszik a könyveket Ásotthalmon
Ásotthalmon házhoz viszik a könyveket. Az elhúzódó korlátozások miatt a könyvár egyelőre nem látogatható, ezért a könyvek házhoz szállítása melletted döntöttek.
Kölcsönzésre könyvtártagoknak van lehetőségük Egyszerre három darab könyv kölcsönözhető ki. A már kint lévő példányokat a kiszállításkor veszik vissza. A könyvszállítás hetente egyszer, hétfői...