Május 15-én megtartották a hagyományos kistérségi nagycsoportos óvodások találkozóját. A már 19. éve megrendezésre kerülő rendezvénynek most Zákányszék volt a házigazdája, immár másodízben. Sajnos az eddigi évek alatt ez volt az első olyan alkalom, ahol ennyire szélsőséges időjárási viszonyokkal kellett számolniuk a résztvevőknek. Azonban, az eső és a hideg ellenére a szervezők megbirkóztak a nehézségekkel, valamint a szomorkás idő a gyerekek kedvét sem szegte az önfeledt szórakozásban.

Sádtné Papp Ibolya, a Kistérségi Óvodák Egyesületének elnöke elmondta, hogy házigazdáknak most egy kicsit nehezebb feladatuk volt, hiszen az első forgatókönyvet át kellett írniuk az eső miatt. Azonban ezt sikeresen megoldották. Arról is beszélt, hogy ez a rendezvény mindig nagy létszámot mozgat meg, mivel most is mintegy 300 gyermek, 50 kísérő felnőtt, valamint több házigazda és szervezést segítő személy vesz részt a programon. Ebből kifolyólag a szervező óvodának és önkormányzatnak óriási munkájába került az esemény megvalósítása és a tartalmas program biztosítása. Mindezért köszönetét fejezte ki az egyesület elnöke.

A házigazdák nevében Liebhaber Gáborné, a Zákányszéki Manó-Kert Óvoda és Bölcsőde vezetője, valamint Matuszka Antal polgármester köszöntötte a résztvevőket, továbbá köszönetüket fejezték ki a szervezőknek és a térség valamennyi óvodájának, hogy segítségükkel megvalósulhatott ez az esemény.

Fotók: Börcsök Zoltán