Turisztikai fórum Ásotthalmon

2979

Az ásotthalmi KÖZ-PONT Egyesület szakmai programjaként turisztikai fórumot tartottak a nagyközségben. Az úgynevezett „nulladik lépcsős” egyeztetés célja az volt, hogy megszólítsa a helyi turisztikai paletta szereplőit a kézműves mesterektől a szállásadókig, helyi termelőkig és a turisztika határterületein tevékenykedő szervezetekig. A programon Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője a térségi turisztikai desztinációt és az abban végzett feladatokat, eredményeket ismertette. Elmondta, a TDM új célja, hogy fél napos kirándulás csomagokat ajánljon ki az oda érkező turistáknak, melyben kisbusszal, szervezetten viszik majd az adott program iránt érdeklődőket akár a térség több településére is. A programot közös eszmecsere zárta Ásotthalmon.