Túra az üllési keresztekhez

1528

Április 21-én 9 órakor túrát szerveznek az út menti keresztekhez Üllésen, a táv körülbelül 12-13 km. Az útszéli kereszteket nem az egyház állította, hanem a hívek. A hagyomány szerint a férfiak a keresztek előtt megemelték a kalapjukat, a nők pedig keresztet vetettek. Általában időtálló anyagból készülnek, mivel ki kellett bírniuk az időjárás viszontagságait. A kereszteket családok, közösségek állították, ami történhetett fogadalomból, hálából vagy valamilyen szerencsétlenség emlékére, de akár azért is, hogy távol tartsák a gonoszt.

51308336

A keresztek körül kis kertet létesítettek, kerítéssel. A kerítés az állatok ellen védte a helyet, és az embert figyelmeztette arra, hogy szent helyen áll. A szokásjog szerint a kereszt és a hozzátartozó kis kert az egyház tulajdona.

Az április 21-i üllési túra során a környékbeli kereszteket látogathatják meg az érdeklődők. Kényelmes ruházat, láthatósági mellény ajánlott.

christian-cross-3109725_960_720
A kép illusztráció