Szüreti mulatság volt a hétvégén Domaszéken (Galéria)

1180

Domaszéken október 9-én rendezték meg az ötödik Szüreti Napot a polgárőr faház melletti szabad területen. 9 órától zenés ébresztővel indult a nap a település utcáin, majd tematikus programokkal folytatódott.

A helyszínen lehetőség volt borkóstolásra, volt kézműves kirakodóvásár, szőlőkoszorú készítés, szőlőlopás, lovaskocsikázás, népi fajátékok, népi mesterségek bemutatása, kézműves asztal és ugrálóvár is a gyerekeknek.

11 órától a zsűri megkóstolta a helyiek által készített hagyományos őszi süteményeket majd meghozták a döntést az eredményekről. Ciger Mónika különdíjban részesült, a harmadik helyezésért járó díjat Mikuskáné Bazán Ilona, a második helyezésért járót Puskás Ferenc, az első helyezés ajándékát és az elismerést pedig Dobó Szilveszterné vehette át.

A későbbiekben az óvodások szüreti műsora szórakoztatta az érdeklődőket. A műsor után egy igazi meglepetés, flashmob vette kezdetét, amelyben a domaszéki néptánccsoportok tagjai vettek részt Dél-Alföldi táncokkal. A flashmob lényege, hogy a szereplői a tömegből tűnnek elő és mutatnak be egy produkciót, majd ugynagyígy távoznak is.

A szüreti programokat követően 14 órakor ünnepélyes keretek között adták át az újonnan elkészült bringapályát. Az eseményen jelen volt Magyar Anna, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kulturális, sport- és ifjúságügyi tanácsnoka, Mihálffy Béla, Szeged-Kiskundorozsma önkormányzati képviselője, valamint Tóth András projektvezető a Magyar Kerékpárosok Turisztikai Szövetségétől és Sziráki Krisztián polgármester.

A beszédek és a szalagátvágást követően a pályát a hódmezővásárhelyi Alföldi Kerekesek Egyesületének versenyzői avatták fel látványos bemutatóval, profi kerékpáros technikákat alkalmazva.

Fotók: DOMASZÉKI HírTér