Regionális koordinációs értekezletet tartottak a polgárőrök Mórahalmon

1130
Foto

December 17-én regionális koordinációs értekezletet tartottak a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatóságával és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével. Az ülést a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal tanácstermében rendezték meg, a fókuszban a migráció kapcsán elvégezendő polgárőri feladatok álltak.

A rendezvényen jelen volt Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, Szilassi Horváth Jenő rendőrezredes, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság rendészeti helyettese, Dr. Német Krisztina rendőr alezredes, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatója, Dr. Fekecs Dénes, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnökhelyettese, Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke és Csórba Sándor, az OPSZ Határvédelmi Tagozat vezetője, valamint Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye meghívott polgárőr vezetői.

 

Batiz István köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, hogy december 5-én a három megye együttműködési szerződést írt alá az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatóság vezetőjével. Itt merült fel, hogy a hivatal szeretne bemutatkozni a polgárőrségnek.

Szilassi Horváth Jenő az aktuális migránshelyzetről tartott tájékoztatót. Elmondta, hogy a szerb és román határszakasz védelme az egyik fő irányuk. A nyomás mindhárom megyét, de jelenleg leginkább Bács-Kiskun megyét érinti. A Tisza mentén is probléma alakult ki, hiszen a migránsok a szerb oldalról gumicsónakokkal próbálnak átjutni. A rendőrség mellett a polgárőrség is sokat segít az illegális bevándorlás kezelésében, hiszen ők is jelen vannak a teljes határszakaszon.

Dr. Német Krisztina az idegenrendészeti igazgatóság szervezeti felépítéséről és feladatairól adott tájékoztatást. Továbbá a hatósági osztály segítésére kérte a polgárőröket.

Dr. Juhász Tünde köszönetét fejezte ki a polgárőrök és a rendészeti szervek munkájáért. Kihangsúlyozta, hogy az állam ugyan megpróbálja megoldani a feladatokat a rendelkezésére álló eszközökkel, mégis nagy szükség van a polgárőrök közbenjárására is.

Csorba Sándor elmondta, hogy Mórahalmon is van egy részlege az OPSZ lovas tagozatának, akik nagyon sokat segítenek a határrendészeti munkában.  Kitért arra, hogy az országban több mint 1700 polgárőr lát el szolgálatot az államhatár mentén. Az elmúlt év távlatában közel 400 000 szolgálati órát teljesítettek.

Köszönő okleveleket is osztottak az ülésen. A megyében a következő személyek részesültek elismerésben: Túró István, a Röszkei Polgárőr Egyesület elnöke, Pőcze Levente, az Ásotthalmi Polgárőr Egyesület elnöke, Sárközi László, a Mórahalmi Polgárőr Egyesület elnöke, valamint Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.