Polgármesteri évértékelők 7. rész – Nagy Attila Gyula, Üllés

1456

„Legfontosabb feladatunk, hogy az üllésiek életét komfortosabbá tegyük azokkal a fejlesztésekkel, ötletekkel, amelyeket a képviselő testület maga elé tűz” Ezeket a fejlesztéseket általában koncepcióba gyűjtjük, így több évet ölelnek fel ” – fogalmazott a település polgármestere, Nagy Attila Gyula.

Nagy Attila Gyula polgármesterként, a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselőjeként és bizottsági tagként is igyekszik Üllés, valamint Homokhátság érdekeit szem előtt tartani.

Az elmúlt időszakban sok minden megvalósult a településen, több pályázat még folyamatban van, de már szép számmal vannak a fiókban is előkészített programok.

Az egészségházat az orvosok javaslatai alapján bővítették ki. Minden orvos 2-2 rendelőt kapott, már vérvételre is lehetőség van az épületben és bővült a várótér is. A betegek szerint  sokkal komfortosabb lett az épület. A fogorvos is két helyiséget kapott, így ott is gyorsulni fog a várakozási idő.

A polgármesteri hivatal szintén megújult környezetben működik most már. Az épületben helyet foglaló okmányiroda átalakult kormányablakká, a hűtés-fűtési rendszer korszerűsítését is végrehajtották egy nagyobb pályázatból. Az ügyfélszolgálati iroda kikerült a folyosóra, belül egy dísztermet hoztak létre. Már csak a házasságkötő terem vár a felújításra.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program projektjei is ütemezetten haladnak a településen. A pályázatok nagy részét megnyerték. Egy ipari területfejlesztést érintő program még mindig kidolgozás alatt van, amellyel első körben egy 3,5 hektáros területet szeretnének ellátni alapinfrastruktúrával.

A falu lakosságának száma pozitív tendenciát mutat. Jelenleg valamennyivel több, mint 3000 lakosa van a településnek, már alig van eladó ház. A képviselő-testület már 2015 telén hozott egy olyan döntést, miszerint támogatják azokat, akik Üllésen vásárolnak vagy építenek ingatlant. 200 000 forint vissza nem térítendő támogatást adtak és 6 millió forintos kamatmentes hitelt. Ez a mai napig adott, és még ehhez csatlakozik a CSOK.

Számos közösségi esemény is zajlott Üllésen. Kiemelkedő volt ezek közül a Szent Mihály-napi tűzgyújtás. „Lehetnek fejlesztések, megújíthatjuk az iskolát vagy az orvosi rendelőt, ha nem tudunk a közösséggel teljes mértékben együtt élni” – mondta a polgármester, valamint hozzátette, hogy mindig fontos megújulni, nem szabad, hogy egyhangúvá váljanak a rendezvények. Ezzel kapcsolatban mindig kikérik a lakosság véleményét.

Az újonnan felállított képviselő-testület tagjainak egy az irányvonala. A következő időszakban nagy hangsúlyt fognak fordítani a kultúrára és a gazdaságfejlesztésre. Ez utóbbi nem egy rövid koncepció, 10-20 évben kell gondolkodnia a testületnek. Jövő év elején lesz a következő gyűlés, amelyen összegzik és egységesítik a következő időszak várható fejlesztéseit, programjait.

A közeljövőben a központi teret szeretnék teljes mértékben megújítani, illetve egy emlékmű felállítása is fontos lenne, hogy legyen hol koszorúzni a nemzeti ünnepek alkalmával. A központi részen parkolókat, valamint parkot szeretnének kialakítani. A polgármester hozzátette, hogy a Horgásztóra, mint turisztikai attrakcióra is érdemes odafigyelni. Egy kádárműhelyét és vendégházat terveznek létrehozni a területén.

A teljes beszélgetést 2020. január 7-ei adásunkban nézhetik meg.