Okos eszközt kaptak a mórahalmi diákok

641
A mórahalmi általános iskola az egyik szolgáltató segítségével tabletet adott azoknak a családoknak, ahol nincsenek meg otthon a digitális távoktatáshoz szükséges feltételek.

– Már a kezdetek, 2016 óta benne vagyunk az egyik nagy szolgáltató által kezdeményezett Digitális Iskola Programban, így a mostani digitális távoktatásra való átállás nem okozott fennakadást az iskola működésében – kezdte a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese, Szűcs Katalin.
Az országos program részeként több mint 100 korszerű tabletet biztosítottak az iskola számára, amelyek most azoknak a családoknak jönnek jól, ahol nincsenek meg otthon a digitális távoktatáshoz szükséges feltételek, mint például a számítógép, laptop, tablet, okostelefon, vagy egyáltalán az internet. A készülékekhez ugyanis mobilnet is jár. Ezeket a jellemzően külterületen, tanyán élő családok, gyerekek kapták meg és vihették haza. A készülékeket a napokban vették át.

Az igazgatóhelyettes hozzátette, az intézményben tíz éve használják a Moodle-t, ami egy nyílt forráskódú, ingyenes licenc alatt terjesztett, eLearning keretrendszer. A Moodle-t az ausztrál Martin Dougia­mas WebCT rendszergazda fejlesztette ki, hogy segítse az ok­­tatókat olyan online kurzusok létrehozásában, amelyek középpontjában az együttmű­ködés, a tartalom együttes épí­tése és a folyamatos fejlődés áll.

– Megkönnyítette a helyzetünket, hogy a gyerekek már ismerik ezt a rendszert, nem kellett új alkalmazással megismerkedniük, így most ezen keresztül folyik a digitális távoktatás – tette hozzá az intézményvezető-helyettes.

Forrás: delmagyar.hu