Mórahalom felkészült a nyitásra és újra várja vendégeit

2224

Nógrádi Zoltán polgármester május 11-én jelentette be nyilvánosan, hogy Mórahalom ismét megnyitja kapuit. A járvány elleni védekezés következő szakaszában fokozatosan elérhetővé válnak a jól megszokott szolgáltatások a lakosság és a turisták számára is. A város felkészült rá, hogy az előírások betartásával ismét fogadja vendégeit.

Mórahalom első lépésként megnyitotta a játszótereit, közterületeit és parkjait. Ezzel együtt a városüzemeltetés minden közterületi eszközt, játszótéri eszközt, és köztéri bútort naponta fertőtlenít. Az óvoda és a bölcsőde eddig sem zárt be, üzemszerű működést bonyolított le, ezért a gyerekfelügyeletre vonatkozó szabályokat nem érvényesítik. Továbbra is normál működésű rendben tartják nyitva a gyermekintézményeket a városban. A szülők amennyiben úgy döntenek, hogy gyermekeiket az intézmény felügyeleteire bízzák, szíveskedjenek a polgármesteri utasításokban foglaltakon túl az intézményvezetők által meghatározott szabályokat betartani. A Biztos Kezdet Napsugár Gyerekház május 18-tól kezdődően szintén nyitva áll a kisgyermekes családok előtt.

A szabadtéri sportlétesítmények, emellett az edzőtermek és a bowling klub is kinyitotta kapuit. Az edzések és az erőnléti események megtartására lehetőség nyílik, kizárólag az ott sportolók és edzőik részvételével, közönség és egyéb csoportosulás nélkül.  A bowling klubban a vendéglátói szolgáltatás kizárólag a teraszon működhet, illetve a megkötés, hogy valamennyi pálya nem működhet egyszerre.

Május 8-án megnyitott a megújult Ezer Év Parkja is, mint kültéri kiállító hely. A park bejáratnál olvasható az a polgármesteri határozat, amely a beléptetésre, a jegyvásárlásra, a vendéglátóipari és egyéb szolgáltatásra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Ezentúl a vendégek újra élvezhetik a makettgyűjtemény adta lehetőségeket, ráadásul az üzemeltetők megújult külső és belső tartalommal tették még nagyobb élménnyé a látogatást.

Május 14-én nyit a városi fürdő, aminek kizárólag a kültéri medencéi lépnek működésbe, mely így is közel 1400 négyzetméter vízfelületet jelent. A polgármester arra kéri a 65 év felettieket, amennyiben tehetik, mellőzzék a fürdő használatát. Az intézménybe való belépéskor a szájmaszk használata kötelező. Mindenki köteles a beltéri egységet az átöltözést követően a lehető legrövidebb időn belül elhagyni. A fürdő üzemeltetése a kültéri egységek fertőtlenítésénél az országos tisztifőorvos által elrendelt szabályok szerint jár el. A pihenés érdekében a fürdővendégek részére 10 000 négyzetméter gondozott zöldövezet áll rendelkezésre.

A szakrendelések kapcsán is jó hírrel szolgált a polgármester. A Móra-Vitál Kistérségi Egészségügyi Központban újra elérhetőek a szakorvosi ellátások személyesen, de kizárólag időpont egyeztetés útján lehet az ellátásokat igénybe venni. Arra kérnek mindenkit, hogy a beléptető pont szolgáltatásait vegyék igénybe, amely a testhőmérséklet mérést és a fertőtlenítést jelenti. Az épületben kizárólag a megfelelő időintervallum alatt tartózkodhatnak, azért, hogy így elkerülhető legyen a várakozó tömeg kialakulása.

A Móra-Vitál szakrendeléseit igyekeznek minél hamarabb a szakorvosokkal való egyeztetések után a normál menetrendbe helyezni, ami azt jelenti, hogy akár személyesen a recepción keresztül, akár a háziorvosok révén is lehet időpontot foglalni. Egyelőre a Móra-Vitál épületében nincsenek meg a feltételek arra, hogy koronavírus tesztet végezhessenek, de ennek a kialakítása folyamatban van. Május 15-től viszont elvégezhető lesz a vizsgálat, amely azt mutatja ki, hogy az adott személy átesett-e már a fertőzésen.

A Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda június 1-től nyitja szolgáltatásait, amikor beindulnak mindazok a szűrő- és egészségfejlesztési programok, amelyek a korábbi időszakban megszokottak voltak.

Visszatérnek a hagyományos egyházi liturgiák is a megfelelő korlátozások és óvintézkedések betartásával. A templom megnyílik és megkezdődik a misézés rendje. Nógrádi Zoltán, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Dr. Kiss-Rigó László arra kéri az idősebbeket, a krónikus betegségben szenvedőket, hogy ne látogassák a miséket, illetve az egyházi rendezvényeket. A templomban álló- és ülőhelyeket jelöltek ki. A szenteltvíztartók továbbra is üresen maradnak. A szájmaszk viselése kötelező, de ez alól kivételt képez a plébános és a kántor. Az áldoztatás rendje is szabályozásra került, illetve megnyílik a temető és a ravatalozó is.

Május 17-én megtartják az Országos Állat– és Kirakodóvásárt. Nógrádi Zoltán mindenkit arra kér, hogy saját felelősségére döntsön arról, hogy részt vesz-e a vásáron vagy sem. A szájmaszk használata itt is kötelező, de a parkolás ingyenes lesz. A vásárrádió folyamatosan figyelmezteti majd az eladókat és a vevőket a szabályok betartására. Amennyiben a vásár lebonyolítása sikeresnek bizonyul, akkor a búcsú megtartására is igyekeznek lehetőséget biztosítani.

Folyamatosan működik a városi piac, amely a továbbiakban is így lesz – folytatta Nógrádi a tájékoztatóban. A vendéglátóipari egységek kötelesek továbbra is betartani a látogatási és nyitva tartási korlátozásokat, illetve kizárólag csak teraszon szolgálhatják ki vendégeiket. A szeszesital fogyasztása közterületen továbbra is határozottan tilos – emelte ki a város első embere. A városháza ügyfélfogadása a megszokott rendben történik délutáni órákban, illetve péntekenként délelőtt a 65 évnél idősebbeknek nyílik lehetősége ügyeik elintézésére.

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház augusztus 20-án nyit első programjaival, és átalakítva a műsorszerkezetet, feltételezhetően szeptember közepéig várja az érdeklődőket és a vendégeket.

A járvány miatt sok család került nehéz helyzetbe országszerte, így Mórahalmon is. Minderre a polgármester megoldást kínál: bárki, akinek anyagi nehézséget hozott magával a rendkívüli időszak, jelentkezhet a munkaügyi kirendeltségen és igényelheti az álláskeresési támogatást. Mindazok, akik olyan súlyos helyzetbe kerültek, mely már a létfenntartás körülményeit veszélyezteti, azok jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalban a szociális támogatások igénybevétele kapcsán. Azok a személyek, akik fekvőbeteg intézményből kerültek haza vagy bármilyen egyéb okból házi betegellátásra szorulnak, ők szintén jelentkezhetnek akár az önkormányzat önkéntes vonalán vagy az egészségügyi intézményrendszerekben.

Összegzőleg Nógrádi Zoltán elmondta, hogy a város lakossága nagyon fegyelmezetten viselte az elmúlt heteket, és utólag úgy látja, a meghozott intézkedések is sikeresnek bizonyultak. Az önkormányzattól senkit nem küldtek el fizetés nélküli szabadságra, és továbbra is a helyi családok mellett állnak. A városnak ugyan behozhatatlan veszteségeket okozott a koronavírus miatt kialakult helyzet, mégis abban bíznak, hogy viszonylag gyors ütemben sikerül az átállás, és hamarosan ismét az a pezsgő nyári szezon veheti kezdetét, ami már évek óta megszokottá vált a fürdővárosban.