Mórahalmi mintára közös turisztikai projekt valósul meg a szerbiai Ürög községben

1382

Február 28-án, az Aranyszöm Rendezvényházban projektindító nyitókonferenciát tartottak az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia Program keretein belül. A HUSRB/1602/31/0242 azonosítóval ellátott „Natural selfness (NATESS)” pályázat fő kedvezményezettje a szerbiai Ürög Önkormányzat, ahol a megvalósítás során egy egészség- és ökoturisztikai központot alakítanak ki. A Móra-Tourist Nonprofit Kft. közreműködik ennek létrejöttében, mivel már komoly tapasztalatokkal rendelkezik a gyógyvíz és a természeti környezet turisztikai célú hasznosítása terén.

Ürög a szerémségi régió déli részén, a Tarcal-hegység lankáinál, Belgrád és Újvidék között helyezkedik el. Kedvező fekvése, természeti adottságai és már meglévő fürdőturizmusa lehetővé teszi, hogy olyan beruházásba kezdjenek, mely a természet- és a gyógyturizmusra épül.

Az Üröghöz tartozó Rednek közkedvelt fürdőhely a régióban

A projektet bemutató nyitókonferenciát Csányi László, Mórahalom alpolgármestere, valamint Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg, aki a helyi öko- és turisztikai értékeket méltatta, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, illetve az épülő Kolo Szerb Kulturális Központ kapcsán kitért a térségben egyre fontosabbá váló szerb-magyar kapcsolatokra. Arról is szólt, hogy ürögi projektpartnerük egy olyan komplexumot szeretne kiépíteni, mely bungalókból, gyógyászati épületből, étkezőhelyből, nyílt térből, valamint amfiteátrumból állna. Megerősítette, hogy Mórahalom a szaktudását fogja adni e projekt megvalósulásához.

 

Ürög Önkormányzatának nevében Bogdanka Filipović Lekić tartott rövid bemutatót a településről és annak turisztikai, mezőgazdasági, valamint ipari jelentőségéről. A jelenlévők többek között megtudhatták azt is, hogy Ürög község része a Fruška Gora Nemzeti Parknak, így a borászat fontos ágazatnak számít a vidéken. Ez mellett 400 hektáron termelnek almát, őszibarackot, meggyet és körtét. Nem utolsósorban olyan kulturális és vallási objektumok helyezkednek el a területén mint például nyolc történelmi jelentőségű ortodox kolostor.

A projekt ürögi kapcsolattartója, Marko Kelemberg ismertette a beruházás céljait, megvalósításának folyamatát, valamint arra is kitért, miként kerültek kapcsolatba Mórahalommal. Ahogy itt, úgy náluk is jelentős szerepet tölt be a helyi gyógyfürdő, tehát úgy gondolták, felveszik a kapcsolatot egy közös munka megvalósításának érdekében. A projekt keretében egy Ürög községhez tartozó kis településen egy Európában is egyedülálló beruházást valósítanak meg „Natural Selfness“ néven. Ez gyakorlatilag egy erdei központ lesz, ahová az emberek a városi nyüzsgésből visszatérhetnek a természetbe. A látogatók számára olyan foglalkozásokat és kikapcsolódási lehetőségeket szeretnének majd biztosítani, melyek hozzájárulnak a szív- és érrendszeri panaszok megelőzéséhez és csökkentéséhez. Az aroma-, látvány- és faterápia, vagy az erdei étrend is mind ezt fogja szolgálni.

A jövőben a két fél több konferenciát is tart majd, valamint amint az ürögi beruházás megkezdődik, a mórahalmi partner is ellátogat a szerémségi városba, hogy megtekintse a munkálatokat.

A projekt maga két éves. A munka tavaly novemberben kezdődött, ami azt jelenti, hogy 2020 októberére befejeződik. A beruházás nagyjából 160 ezer euróból valósul meg.