Idén Szegeden rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programsorozatot, hivatalosan szeptember 22. és 25. között. Korábban az ország több nagyvárosa is adott már otthont a rendezvénynek, de a Tisza-parti az első, ahol egy hétre bővült a hosszú hétvége, ugyanis már hétfőn elindulnak a kísérőrendezvények. A mórahalmi plébánián Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke beszélt az eseményekről.

– 2030-ban ünnepeljük egyházmegyénk milleniumát, erre készülünk, ennek a folyamatnak része a KATTÁRS is. Azért is aktuális, mert Szent Gellért ünnepe éppen bele esik ebbe az időszakba. Egy országos programsorozatról van egyébként szó, amely először lesz Szegeden, mi pedig örömmel vagyunk a házigazdái.

– A KATTÁRS mottója: Megújulni közös értékeinkben…

– Nagyon sok ponton kapcsolódik az egyház és  a társadalom élete, rengeteg olyan terület van a hétköznapokban, ahol a kettő találkozik. A megújulás nagyon fontos most, hiszen túl van a világ a pandémián, háborús környezetben élünk,  sok mindent  kell újra kezdenünk, újra építenünk. Lényeges az is, hogy ez a megújulás értékek mentén történjen. Ilyen érték például az emberi élet, erről is lesz majd egy beszélgetés.

– A tudományos, vagy éppen a hitről, önrendelkezésről szóló fórumok mellett képzőművészeti kiállítások, istentisztelet, koncertek, színházi előadások, sportesemények várják az érdeklődőket, de talán  az egyik legfontosabb program a családi nap.

– Így van, mindenkit szeretettel várunk, nem csak Szegedről, hanem innen, a Homokhátságról is. Pénteken este 6-kor családi mise lesz, utána gyertyás felvonulás, a Dómból elsétálunk együtt a Dugonics térre, ahol keresztény könnyűzenei koncertet ad többek között Mező Misi és csapata. Másnap, szombaton a délelőtti mise után egész nap a családoké a főszerep. A Dóm téren egészen estig ugráló vár, streetfood, flashmob, táncegyüttesek, színjátszó csoportok szórakoztatják a kicsiket és nagyokat, de megismerkedhetnek szerzetesközösségekkel is. Én azt gondolom,  ezen a  „katolikus svédasztalon” bárki találhat magának kedvére való programot.

A rendezvényre a mórahalmi plébános, Kopasz István atya is ellátogat, felsorolni sem tudta hirtelen, mit választ majd, szeretne minél több programra eljutni. Simon András grafikusművész kiállítását azonban biztosan nem hagyja ki.

– Mindenkit arra biztatok, itt Mórahalmon is, hogy menjen el a rendezvények valamelyikére. Természetesen nagyon fontos a testi-lelki pihenés, amikor az ember úgymond nem csinál semmit. Most mégis azt mondom, használjuk ki ezeket a lehetőségeket, a fantasztikus beszélgetéseket egy vidám napon, amikor a gyerekek, fiatalok, felnőttek családként együtt szórakozhatnak, együtt lehetnek. És ha már ajánlanak nekünk egy ilyen gazdag kínálatot, érdemes bekapcsolódni.

A KATTÁRS programjain bárki ingyenesen részt vehet. Információkat a https://kattars.hu/szeged-2022 oldalon találnak.