Megszépül a templombelső Zákányszéken

829

Az utóbbi időben több szép és fontos esemény történt a zákányszéki egyházközségben. Október 24-én egy közel száz éves tanyai kereszt megújulásának örülhettek a hívek, november 1-én, Mindenszentek ünnepén pedig sokan imádkoztak együtt elhunyt szeretteikért a megújult temetőben. Előtte szentmisét mutattak be az elhunyt zákányszéki lelkipásztorokért, majd másnap, Halottak napján a szentmisén, az összes elhunytért imádkoztak. A szentmise megünneplésére szokatlan helyen került sor.

Így nézett ki a festés előtt a Szentháromság templom. (archív fotó)

A zákányszéki művelődési ház nagytermében zajlanak a szombati, vasárnapi és ünnepi szentmisék október közepe óta. Ennek apropója az, hogy elkezdődött a Szentháromság templom belső festése. Az időszerű beruházás a hívek házszenteléskor begyűjtött adományaiból valósulhat meg – mondta el Janes Zoltán plébános. „A villanyhálózat korszerűsítésével, átalakításával együtt ez közel 2,5 millió forintos beruházás. A festés végeztével, előreláthatóan november utolsó napjaiban visszaköltözünk a már megszépült, még inkább díszessé váló templomunkba.” – tájékoztatott az atya.

Belső festési és villanyszerelési munkák zajlanak a zákányszéki templomban novemberben.

A következő évben is nagy tervek és beruházások válnak valóra Zákányszéken. Egy pályázat kapcsán vissza nem térítendő 14,5 millió forintos állami támogatásból a templomkülső is megújul. Ezek a munkálatok a jó idő elérkeztével, előreláthatóan jövő év áprilisában kezdődnek. Ennek keretében megszépülnek a stációsoszlopok, kicserélik az elkorhadt toronyablakokat, felújítják a szabadtéri oltár és a templom fa részeit és új falszínt kap a templom.

A szabadtéri oltárnál Dr. Janes Zoltán plébános. (archív fotó)

Mindemellett a templombelső szépülése is folytatódik. A jövő évben a kórus és a padok felújítását szeretné elvégeztetni a plébános, amely szintén 2 millió forintos beruházás lesz.  Janes atya közleményében arról is szót ejtett, hogy egy nagyon várt pályázatukat sajnos nem részesítették támogatásban. A Magyar Falu Program kapcsán a plébánia melléképületének, irodájának és hittantermének felújítását szerették volna elvégezni. A teljes tetőcsere, külső homlokzat felújítása és a belső burkolatok cseréje, felújítása, villanyhálózat korszerűsítése, napelemes rendszer kialakítása lett volna a cél. A közel 26 millió forintos kérelmüket ugyan elutasították, de az egyházközség tagjai és a plébános még nem adták fel ezeket a terveket sem, hiszen újra próbálkoznak a pályázat beadásával.

Templomkülső napjainkban. (archív fotó)