Május 11-én ötödik alkalommal tartják meg Üllésen a Kreatív Mesterek Napját. A rendezvényen most is kézműves technikával készült tárgyak kerülnek kiállításra. Az összejövetel sajátosságát az adja, hogy a tárgyak alkotói is jelen lesznek, így a vendégek megismerkedhetnek velük, ötleteket vehetnek át tőlük. A művek bemutatása mellett a szervezők további célja a hagyományőrzés, valamint hogy hidat teremtsenek a különböző generációk között.

A rendezvény 15 órakor kezdődik, a belépés ingyenes. A szervezők minden érdeklőt szeretettel várnak!

Tavaly több mint 30 kiállító hozta el a alkotását a Kreatív Mesterek Napjára. A népviselettől, a szövésen és agyagmunkákon át a festményekig minden az asztalokra került.

A tavalyi eseményről készült összeállítást ITT tekinthetik meg.