Kezdődik a népfőiskola új tanéve Zsombón

899

A zsombói Wesselényi Népfőiskola az ország legrégebb óta folyamatosan működő népfőiskolája. Immár 38. éve, a késő őszi és téli időszakban szervezik meg aktuális előadás-sorozatukat. Neves meghívottak, elsősorban szegedi tudósok, egyetemi oktatók, művészek tartanak előadásokat különféle témákban a hallgatók és minden érdeklődő részére.

Foto: delmagyar.hu

A 37 év után leköszönő Horváth Dezső szervezőt Sipos Mihály, az ország minden bizonnyal legrégebben hivatalban lévő rektora váltja.

– Mi vállaltuk át a szervezést, de szerencsére az előadókkal régóta együtt dolgozunk, és nagyon segítőkészek – mondta Sipos Mihály. A népfőiskola rektora hozzátette, hagyományosan hétfőnként 18 órától várják majd az érdeklődőket a Szatymazi út 105. szám alá. A sorozat november 4-én kezdődik, és február 24-én ér véget.

Az ismeretterjesztő közösség előző, 37. tanévében a boszorkánypörökről jogtörténész szemmel, a 3D-s nyomtatásról, a szegedi zsidó családok szerepéről és a tetoválásról tartott előadást.

Forrás: delmagyar.hu