Infrafűtés rendszert alakítottak ki az Ezer Év Parkjában

731

A mórahalmi Ezer Év Parkja  a 2019-es év végén mintegy 2,5 millió forintnyi támogatást nyert el egy, a „Mini Hungary Park turisztikai célú fejlesztése” nevet viselő Leader pályázattal.

A támogatásra érdemesnek ítélt pályázat egyértelműen mérföldkőnek tekinthető előrelépést jelentett a park életében, amelynek két, egymással szorosan összefüggő pillére a következők szerint azonosítható: Egyrészről, az infrafűtésben érintett 14 makett állagmegóvását érdemileg tudja elősegíteni az, hogy a makettek a téli időszakban fűtötté váltak.

Másrészről, a jelzett 14 makett infrafűtés általi téliesítése látogatóbarát aspektussal bír, hiszen eme korszerű technika alkalmazásával, a turisztikai nyári főszezon után, a téli időszakban is látogathatóak maradnak ezek az épületeket.

Ez azt jelenti, hogy a téli terminusban biztosítandó kültéri installációban jelentősen nagyobb számú makettet lehet úgy a látogatók elé tárni, hogy közben azok védelme biztosított, illetve megtekintésükkel kapcsolatos élményt semmilyen fizikai tárgy (pl. sátorborítás) nem akadályozza. A projekt kivitelezése 2020 második felében, két ütemben valósult meg.