Hatvanéves a ruzsai óvoda

843

Egykori és jelenlegi dolgozóival, óvodásaival ünnepelte hatvanadik születésnapját október 5-én a ruzsai óvoda. Sádtné Papp Ibolya intézményvezető történeti áttekintésével kezdődött szombat kora délután a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde hatvanadik születésnapját ünneplő rendezvény.

– Hatvan év alatt sok változáson esett át az intézmény. 1953 után merült fel az óvoda ötlete, amely 1959 szeptember végére készült el. Innentől kezdve a községben folyamatos az óvodai ellátás – mondta Sádtné Papp Ibolya, aki köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak és a község vezetőinek. – Célunk, hogy a közmegelégedést szolgálva hozzájáruljunk a község lélekszámának megtartásához – zárta gondolatait.

– Egy közösség annyit ér, amennyit a lakóiért tesz. Az óvodában odafigyelnek erre, mert a megmaradásunk függ ettől. Én sajnos nem voltam óvodás, tanyán laktunk, a szüleimnek teher lett volna behozni engem, amit a mai napig sajnálok. Most szívesen bepótolnám és lennék gondtalan gyerek néhány napra – okozott derültséget a közönség soraiban a Sánta Gizella polgármester, aki korábban óvónőként dolgozott itt.

A polgármestert Lebanov József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Köznevelési Stratégiai Főosztályának vezetője követte. – A jubiláló községi óvoda, a köznevelés első szintjeként, kulcsfontosságú szerepet játszik a gyermekek jövőbeli lehetőségei szempontjából. Magyarország kormánya fontosnak tartja, hogy hazai forrásból is legyen lehetőség az óvodai kapacitásbővítésre és infrastrukturális fejlesztésre. – mondta a főosztályvezető, aki Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere elismerő oklevelét adta át az intézményvezetőnek.

A beszédeket műsor követte: először egy óvodás, Szabó Alex és édesanyja, Dóci Anita szavaltak, akiket a nagycsoportosok műsora követett. Az Üllési Fonó Néptáncegyüttesből Gyuris Imre és Csaba – akik szintén ide jártak óvodába – és párjuk táncoltak, majd az óvoda dolgozói énekeltek és szavaltak. Köszöntötték Sója Mihályné Bözsikét, az óvoda első dolgozóját, majd Zádori Vivien énekelt. Az ünnepség fénypontjaként szolgálták fel a hat évtizedet szimbolizáló hat tortát, majd a kiállítás és filmvetítés mellett a Csiga Duó szórakoztatta a közönséget.

Forrás: delmagyar.hu