Egymás szemével – Bemutatkozások, élménybeszámolók, baráti beszélgetések a mórahalmi városi könyvtárban

1447

A Tóth Menyhért Városi Könyvtár az idei év elején elhatározta, hogy a jól bejáródott, tanév ideje alatt zajló olvasójátékokon kívül a felnőttek számára is indít egy rendezvénysorozatot. A koncepció alapja az volt, hogy a Mórahalmon élő és tevékenykedő amatőr, illetve profi szakemberek bemutatkozási lehetőséget kapjanak.

Ezek nem szó szoros értelemben vett előadások, sokkal inkább kötetlen légkörben zajló baráti beszélgetések, amin szinte folyamatos az „Aha-élmény”. A havonta egy alkalommal szervezett programnak mindig más a témája és így a meghívott vendége is.

Az első könyvtári előadás áprilisban, a költészet napja alkalmából került megszervezésre. Ezen helyi költők vendégeskedtek. Májusban az egészség jegyében gyógytornászt, júniusban egy versenyhorgászt, júliusban pedig egy fényképészt tudhattak köreikben.

A beszélgetések alatt megérthették a vendégek, hogy miért azt a bizonyos dolgot választotta szakmájának, hobbijának az előadó. Milyen érzés megírni egy verset úgy, hogy a másiknak attól könnyek szöknek a szemébe, milyen érzés valakit újra megtanítani járni, vagy kiemelni a vízből élete nagy fogását és ezzel a dobogó legfelső fokára állni, esetleg fényképezőgéppel elkapni egy soha vissza nem térő pillanatot?

A következő előadás augusztus 28-án lesz 17 órai kezdettel A festő szemével címmel. Ekkor Koisné Kőrősi Rozáliával beszélgethetnek a vendégek.  A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak a városi könyvtárba.