Folytatódnak a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió fejlesztését érintő projektek
Első ülését tartotta csütörtökön Csongrád megye elnöksége alatt a DMKT Regionális Együttműködés Közgyűlése. Az együttműködő partnerek arról kaphattak tájékoztatást, hogyan állnak a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió fejlesztését érintő projektek.
Húszéves múltra tekint vissza a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, vagyis a DKMT, mely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa...
A mórahalmi önkormányzat a helyi cégek vezetőit is homokhátivá tenné
Vállalkozói fórumot és digitális információs napot tartott a megyei iparkamara Mórahalmon. Beszámoltak a mórahalmi gazdaság elmúlt évéről, szót ejtettek a fejlesztési tervekről, a pályázatokról, a határokon átnyúló együttműködési lehetőségekről.
Forrás: www.szegedma.hu
Tavaly augusztusban alakult újjá a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mórahalom Térségi Szervezete Fehér Éva...
A digitális csomagban érhető el a Móra-Net TV műsora – Segítünk az áthangolásban!
A Móra-Net Televízió analóg adása a Magyar Telekom (T-Home) szolgáltatási területén megszűnt, ezért sokan tapasztalhatták, hogy "eltűnt" a térségi tv a csatornalistáról. Valójában nem tűnt el, csak februártól kezdve már kizárólag a digitális csomagban érhető el, a 230-as vagy IPTV-n, a 215-ös csatornán.
Amennyiben erre...
Zajlik az Egészséghét Zákányszéken – galéria
Kezdetét vette február 13-án az Egészséghét Zákányszéken. Hétfő délelőtt gyerekek és pedagógusok sorakoztak fel a Lengyel téren, ahol a szervező Zákányszék Jövőjéért Alapítvány részéről Dr. Sebestyén Balázs háziorvos köszöntötte őket. Az első napon az egészségügyi szűrővizsgálatok mellett grafológiai előadással várták az érdeklődőket a művelődési...
Elkezdődött az 55-ös főút megyehatár és Mórahalom közti szakaszának felújítása
Bejelentette a munkakezdést a kivitelező Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. az 55. sz. főút Mórahalom elkerülő - megyehatár közötti szakaszának felújítása kapcsán. A szakaszon, csakúgy mint a főútvonal teljes hosszán, növelik a burkolat tengelyterhelését és párhuzamosan futó kerékpárutat építenek.
Tavaly év végén hírt adtunk...
Egészséghét – Házasság Hete Zákányszéken
Zákányszék hagyományosan februárban tartja egészséghetét, amikor különféle egészségügyi vizsgálatokkal és előadásokkal próbálják javítani a lakosság fizikai és lelki állapotát. A hét eseményei immár második alkalommal fonódnak össze a Házasság Hete országos programsorozattal, így idén is többféle módon népszerűsítik a szervezők a család és a...
Megszűnnek a madárinfluenzával kapcsolatos tilalmak
Megszűnnek a madárinfluenzával kapcsolatos tilalmak. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának osztályvezető főállatorvosa Mórahalom város, valamint a környező települések közigazgatási bel-és külterületére a 2016. november 28-tól ez év január 30-ig terjedő időszakra a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt,...
1 % az Óvodák Kistérségi Egyesületének
Az Óvodák Kistérségi Egyesülete várja az 1 %-os felajánlásokat az adóbevallási időszakban. A befolyt összegből a térség összes óvodája részesül és különböző közösségi programok valósulhatnak meg.
"Kérem Önöket, hogy adójuk 1%-át az
Óvodák Kistérségi Egyesületének
szíveskedjenek felajánlani,
mert ezzel a helyi óvodásokat is támogatják.
Adószámunk: 18465693-1-06
Köszönettel:
Sádtné Papp Ibolya, az...
A Magyar Kultúra Napja – Mohai Gábor Zákányszéken (video)
https://www.youtube.com/watch?v=mWCDDV-42is&feature=youtu.be
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Zákányszéken, 2017. január 20-án MESE A VIRÁGRÓL címmel Mohai Gábor előadóművész estjén hangzott el ez a vers.
A legnagyobb költőink tollából született versek nem mennek ki a divatból. Mi a titka annak, hogy a sokszor érték vesztett rohanó világunk sem...
Őket hívhatják, ha probléma merül fel a nagy hidegben
A 2017. évre Zákányszék Község Önkormányzata a hideg időjárásra intézkedési tervet dolgozott ki a hóeltakarítással és egyebekkel kapcsolatosan. Az ügyeleti beosztásokról és az ügyeletben résztvevő személyekről, azok elérhetőségéről a falu honlapján olvashatnak. Telefonon elérhető intézkedésre jogosult személy elsődlegesen Csúcs Lajos, illetve hívható még Huszta...