Rekordkísérlet a mórahalmi strandon
Éppen csak véget ért a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a ma 14 órára meghirdetett országos vízipisztolycsata, így még nem tudjuk pontosan, hányan lövöldöztek a rendezvénymedencében, illetve az ország más fürdőiben. A város strandja is csatlakozott a hazai intézményeket érintő rekordkísérlethez, annak eredményére azonban még...
Szívesen mennek vért adni Mórahalmon
Még csak egy órája zajlik a mórahalmi Aranyszömben a véradás, máris jó páran túl vannak a "beavatkozáson." A Magyar Vöröskereszt egyik, a helyszínen lévő munkatársa elmondta, a város mindig kiemelkedően jól teljesít, sokan érzik úgy a településen, hogy szívesen segítenének másokon.
Ma 15 óráig lehet...
Az utolsó simításokat végzik a szabadtéri mise színpadán Mórahalmon
Hamarosan elkészül a templom háta mögött az az emelvény, amely a szombati Homokháti Búcsú szabadtéri ünnepi szentmiséjének helyszíne lesz. A misét Dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke celebrálja 19.30 órától. A szentmisét követően fáklyás körmenet vonul végig Mórahalmon, hirdetve az Úr dicsőségét.
Csak úgy pompáznak az óriás hibiszkuszok a mórahalmi Ezer Év Parkjában!
Ezt a csodaszép virágot biztosan sokan ismerik, azt viszont talán kevesen tudják, hogy a szárított hibiszkusz ehető, igen jól kandírozható és sütemények díszítőelemeként is népszerű. Különösképpen a mexikói konyhában alkalmazzák, mint csemegét. Ugyanakkor, egyes típusait ételízesítőnek használják, például a Fülöp-szigeteken a csirkelevesbe teszik. Ha...
Az Újvilágban is sikert aratott a mórahalmi ugróköteles
Az ifjú mórahalmi szakács, Tóth Ádám a közelmúltban jött haza Amerikából, a kötélugró világbajnokságról. Az 5 kontinens 30 országából érkezett több, mint 1000 versenyző közül különböző versenyszámokban lett 35. és 24. helyezett. A megmérettetésről, a sportág szeretetéről, a felkészülésről és a kezdetekről is beszélgettünk...
Már bajnoki pontokért játszik Mórahalom focicsapata
Hétvégén már bajnoki pontokért lépnek pályára a Csongrád-Csanád Vármegyei I. osztály résztvevői, így a Mórahalom VSE csapata is. Az 1. fordulót szombaton játsszák az Algyő SK labdarúgóival az Algyői Sporttelepen.
Demjén Ferenc csodálatos dalai csendültek fel Mórahalmon
Pintér Tibor társulata hozta el a Szabadság vándorai című Demjén musicalt a Patkó Lovas és Szabadtéri Színházba tegnap este. Jól ismert, szívet melengető dallamok, vérpezsdítő ritmusok, fájdalmak és örömök között bontakozott ki a történet a színházról, egy társulat alapításáról. A Kossuth- díjas Demjén Ferenc...
10 éves a Mórahalmi Járási Hivatal
Bár a járási hivatalok 2013. január 1-vel kezdték meg működésüket, a mórahalmi ügyintéző rendszer története mégis egyedi, előzmény nélküli, ugyanis az korábban a szegedi járás része volt. A városiasodás és a fejlődő infrastruktúra, a szolgáltatások kibővülése, a körzetközponti közigazgatási feladatok ellátása, a városi önkormányzat...
Mórahalmi történetekről mesélnek a padláson talált filmek
Mint azt már korábban hírül adtuk, Mórahalom egyik házának padlásáról előkerült egy negatívokkal teli doboz. Ezek digitalizálása egy évvel ezelőtt megkezdődött, most azonban az Aranyszöm Rendezvényház által vásárolt eszközzel és a könyvtár munkatársainak segítségével felgyorsulhat a régi képek megjelenítése. A negatívokat annak idején a...
Rózsa Sándor belovagolt Mórahalomra
A törvényen kívüli betyár mitikus figura az Alföldön, a legenda szerint sokat segített a szegényeken, és innen vonult be, állt a szabadságharc mellé. Pintér Tibor társulata a magyar csikós világot ostorcsapásokkal, fokosokkal, lovas jelenetekkel tarkítva mutatta be tegnap este a Patkó Lovas és Szabadtéri...

















