Egyre kevesebb a fecske Ásotthalmon – várják azon lakosok jelentkezését, akik háza táján még fészkelnek fecskék
Az Orchis Természetvédelmi Egyesület - egy helyi madárbarát lakos kezdeményezésére - fecske összeírást tart Ásotthalmon. Eltűnhetnek a fecskék Magyarországról - olvashattuk számos híradásban idén tavasszal, melyet a Magyar Madártani Egyesület közlésére alapoztak.
Ásotthalmon is egyre ritkábban látni az utóbbi években ezt a madarat. Egy helyi...
Ami közös bennünk, az a biciklizés! – Kerékpáros találkozót szervez az Ásotthalom-Kissorért Egyesület
Van, aki sportol vele, van, akinek egy közlekedési eszköz, és olyan is, aki csak egyszerűen környezettudatos, valamint egészségesebben szeretne élni. Mindenki, aki magára ismer ott a helye június 22-én Kissoron a Szent Gellért Közösségi Háznál, az első, általuk szervezett nemzetközi kerékpáros találkozón. A nap...
Kívül-belül megújult az ásotthalmi szociális központ
A szociális étkeztetés és a nappali ellátási alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése vált lehetővé Ásotthalmon az idős és demens személyek nappali ellátását biztosító intézményben. Ásotthalom Nagyközség majdnem 31 millió vissza nem térítendő összeget nyert el a Gazdaságfejlesztési Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, „TOP-4.2.1-15-CS1 Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának...
A Mikulás már december másodikán látogatást tett Ásotthalmon
Az adventi gyertyagyújtás utáni percekben érkezett a Szent István térre, ahol még éppen ott találta az ünnepi műsorban szereplő iskolásokat, óvodásokat és testvéreiket. A jóságos Mikulás minden kisgyermeket megajándékozott, szorgos krampuszkái közel 350 csomagot készítettek, hogy senki se maradjon ajándék nélkül.
Áramszünet várható Ásotthalmon
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. hálózatfejlesztési munkálatokat végez, amely miatt július 18-án 8 és 16 óra között áramszünet lesz Ásotthalom bizonyos területein. Áramfejlesztő berendezést a szolgáltató nem tud biztosítani.
Amennyiben aggregátort használna, azt a szolgáltató felé jelezni kell.
Az érintett utcák:
Arany János utca 2 –...
Huszonötödik jubileumi évfordulóját ünnepelte az ásotthalmi Borostyán Nyugdíjas Klub
A település egyik legrégebbi közössége a nyugdíjasoké, melyet 1994-ben alapítottak Zázrivecz Kálmánné Marika néni vezetésével. Tízévnyii közösségvezetői munkája után újabb tíz esztendőre Németh Szilveszterné Marika vette át a klub irányítását.
A jubileumi ünnepet Tóth István, jelenlegi klubelnök vezetésével közel 100-an ünnepelték együtt a Művelődési Házban....
Folytatódik a Gyógykuckó Ásotthalmon
Ismét Gyógykuckó Ásotthalmon! Szöllősy Heléna vezetésével január 24-én, szerdán folytatódik a Gyógykuckó a légzőszervi megbetegedések témakörével. Január 31-én a sorozat befejező foglalkozása lesz. Mindkét alkalomra szeretettel várják az alternatív gyógyászat iránt érdeklődőket a művelődési házban.
Pipás Pistáról elnevezett batátachipset gyártanának Ásotthalmon
Batátacsipsz gyártásába kezd Ásotthalom önkormányzata. Mindezt be is mutatták, miközben átadták az új agrárlogisztikai központot, amelyben tárolják is a közfoglalkoztatottak által termelt édesburgonyát. Forrás: delmagyar.hu
Lapunkban beszámoltunk arról, hogy agrárlogisztikai központ épül Ásotthalmon, amelyben nagyrészt a közfoglalkoztatási programban termelt batátát tárolják majd (2018. augusztus 1.:...
3 évet vártak, 330 millió forint uniós támogatást nyertek Ásotthalmon
A településen már júliusban megkezdődtek azok a beruházások, amelyek Ásotthalom főutcáját, a temetőt, valamint az 55-ös főút közötti területet érintik. A munkálatok azóta is megfelelő ütemben haladnak és gőzerővel folynak.
Nehezen indult
Az eredeti tervek szerint még 2018-ban elkezdődött volna a beruházás, ám az első közbeszerzés...
Kiselejtezett könyveket kínál eladásra az ásotthalmi könyvtár
Könyvturkáló az ásotthalmi könyvtárban! Kiselejtezett könyvekre lehet lecsapni Ásotthalmon. Az olvasnivalók vegyes témakörökben, 20 Ft/darab áron hozzáférhetők. A könytáros nyitva tartási időben bármikor várja az érdeklődőket.