3 évet vártak, 330 millió forint uniós támogatást nyertek Ásotthalmon

824

A településen már júliusban megkezdődtek azok a beruházások, amelyek Ásotthalom főutcáját, a temetőt, valamint az 55-ös főút közötti területet érintik. A munkálatok  azóta is megfelelő ütemben haladnak és gőzerővel folynak.

Nehezen indult

Az eredeti tervek szerint még 2018-ban elkezdődött volna a beruházás, ám az első közbeszerzés sikertelennek bizonyult. – A vállalkozók a pályázaton nyert összegnél sokkal magasabb áron vállalták volna a kivitelezést. A legolcsóbb ajánlat is 114 millió forinttal magasabb volt a rendelkezésre álló összegnél – mondta a Délmagyar kérdésére korábban Toroczkai László polgármester.

A tények

Az ásotthalmi önkormányzat sikeres pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívására, és 329 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. Az 55-ös főút külterületi szakaszán önálló vonalvezetésű kerékpárutat, a belterületi szakaszon nyitott kerékpársávot alakítanak ki. Kerékpártámaszokat, kerékpárparkolókat, B+R kerékpártárolókat is kialakítanak. A munkálatok előreláthatóan 6-8 hónapig tartanak.

Végre sikerült

Toroczkai László polgármester korábban úgy fogalmazott, 3 évig dolgoztak azért, hogy elérkezzenek ehhez a naphoz, amikor végre megtörtént az első kapavágás idén nyáron. – 2016. március 24-én adtuk be a pályázatot, 2017-ben nyertük meg a 330 millió forint uniós támogatást, túl vagyunk három közbeszerzési eljáráson és rengeteg bürokratikus akadályon, de sikerült – fogalmazott a település vezetője.

Munka úton-útfélen

Az elmúlt időszakban, ha valaki Ásotthalomra érkezik, azt veszi észre, hogy hónapok óta folynak a munkálatok. Fackelmann István, Ásotthalom alpolgármestere elmondta, az út bal oldalán elkészült a kerékpárút, a templommal szemben áll a kerékpártároló, az út jobb oldalán pedig a földet termelik ki. – A munkálatok a tervek szerinti ütemben haladnak – mondta az alpolgármester.

További felújítások

A Belügyminisztérium Ásotthalmot újabb 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette, így megkezdődhet a teljes Mező utca és Honvéd utca aszfaltburkolatának felújítása. Ezenkívül aszfaltozzák az Avar utcát, térőburkolattal megerősítik a Szent István téri szobor mögötti földes utcát. A projektre 30 millió forintos támogatási kérelmet adtak be az idén induló Magyar Falu programhoz.

Forrás: delmagyar.hu