Közfoglalkoztatási kiállítás Ásotthalom
A kormányhivatal szegedi, Rákóczi téri épületében rendezték meg a III. Adventi Vásárt, ahol a megye közfoglalkoztatás keretében előállított termékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. „Láttatni szeretnénk, mennyi érték jön létre Csongrád megyében a közfoglalkoztatásnak köszönhetően.” – mondta Juhász Tünde kormánymegbízott.
A kiállításon és vásáron a savanyúságok,...
A Délvidéki Magyar Népirtás ártatlan áldozataira emlékeztek Ásotthalmon
A nagyközség Királyhalommal közösen tisztelgett november 6-án azon magyar áldozatok és családjaik előtt, akiket 1944-45-ben öltek meg szerb partizánok.
Korábban emlékezni, beszélni sem volt szabad a történtekről, pedig nincs olyan család a Vajdaságban, akiket ne érintett volna a szörnyű kegyetlenség.
A megemlékezésen Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere kiemelte,...
Helytörténeti gyűjtés indul Ásotthalmon
Helytörténeti kör alakulhat, olyan sokan érdeklődtek Ásotthalmon a Kincskeresők elnevezésű felhívás kapcsán a helytörténeti gyűjtés iránt. A rendezvényre több ásotthalmi résztvevő már saját kutatási ötletekkel, megkezdett gyűjtőmunkája anyagaival érkezett.
Az „Örökség-Kultúra” E-Tudásbázis Szerkesztősége és a Szegedi Tudományegyetem kezdeményezéséhez Ásotthalom is csatlakozott. A sulinet.hu oldal felületére...
Új udvari játékelemmel bővült az ásotthalmi Tölgyfa Óvoda udvara
Új udvari játékelemmel bővült a Tölgyfa Óvoda udvara: mezítlábas sétáló pályát adtak át a családi nap délelőttjén Ásotthalmon. Majd, ha mezítlábasan is kellemes meleg lesz az idő, a különféle kövekkel és fával burkolt felületeken érzékszerveiket fejleszthetik a gyermekek.
A rendezvény Toroczkai László polgármester megnyitója után...
Nagy intenzitással folynak a munkák az 55-ös főúton Öttömös és Mórahalom között
A Szeged és Baja között hiányzó, 15,7 kilométeres szakasszal teljes és egységes főút jön létre, 100 km hosszan, valamint a teljes Szeged – Baja szakaszon hamarosan „összeér” a kerékpárút. A beruházás részleteiről tartott sajtótájékoztatón jelen volt B. Nagy László, Csongrád megye 2. számú választókörzetének...
Átadták az Ásotthalom-Szabadka közötti kerékpárutat
Megépült az a kerékpárút, amely az ásotthalmi-királyhalmi határátkelőhelyen áthaladva köti össze az 55-ös számú főút mellett elhaladó kerékpár-hálózatot a Vajdasággal. A szerb-magyar határon átnyúló program keretében megvalósult beruházást szeptember 30-án a reggeli órákban adták át a kerékpáros formalom részére.
Az ásotthalmiak egy évek óta tartó projekt végéhez...
Betyárportya: beszámoló a VI. Rózsa Sándor Fesztiválról (VIDEO)
A hatodik Rózsa Sándor Fesztivál betyárportyával kezdődött Ásotthalmon. A betyárkirály korát megidéző eseményen nem csak a míves viseletek, puskák, ostorok és lovasok jelenléte teremtett hangulatot: minden jelenlévőt áthatott Rózsa Sándor szellemisége és a kora iránti tisztelet. Mindezt pedig kiegészítette a nemzeti összetartozás érzése, hiszen...
A mórahalmi önkormányzat a helyi cégek vezetőit is homokhátivá tenné
Vállalkozói fórumot és digitális információs napot tartott a megyei iparkamara Mórahalmon. Beszámoltak a mórahalmi gazdaság elmúlt évéről, szót ejtettek a fejlesztési tervekről, a pályázatokról, a határokon átnyúló együttműködési lehetőségekről.
Forrás: www.szegedma.hu
Tavaly augusztusban alakult újjá a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mórahalom Térségi Szervezete Fehér Éva...
Megújul az ásotthalmi sportcsarnok!
Az 1990-es évek elején épült sportcsarnok most a Belügyminisztériumtól elnyert pályázati támogatásból összesen 16,6 millió forintból újul meg - tudtuk meg Toroczkai László polgármester közleményéből. A felújítás érinti majd a földszinten lévő öltözőket és vizes blokkokat.
10 éve alakult az Ásotthalom-Kissorért Egyesület
A március 3-án rendezi meg 10 éves jubileumi ünnepségét az Ásotthalom-Kissorért Egyesület. Ásotthalom kiterjedt tanyavilágának a Mórahalom irányába eső, szerb-magyar határ mellett elterülő részén élő ásotthalmiakat fogja össze az Egyesület. A civil érdekképviseletben rendkívül aktív lakosság 2008-ban döntött úgy, hogy egységbe tömörül, és aktívan...