Az Ásotthalmi Néptánccsoport nyílt napot tart
A néptánc iránt érdeklődő gyermekeket és szüleiket várják az ásotthalmi művelődési házba június 6-án. Az Ásotthalmi Néptánccsoport évzáró nyílt órájára bárki betekinthet 16 óra 30 perckor. Aki szeretné gyermekét néptáncra beirtani, mindenképpen érdemes ellátogatni a nyílt órára.
Elkészült a térség túranaptára!
A Móra-Tourist Kft. a környező településekkel együttműködve állította össze túrákat tartalmazó kiadványát. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is számos pihentető és ismeretterjesztő, kellemes hangulatú túrával várják a természetbarátokat. Az érdeklődők válogathatnak gyalogos, kerékpáros, valamint lovas túrák közül is. A túrák előzetes bejelentkezést igényelnek, melyet...
Kiselejtezett könyveket kínál eladásra az ásotthalmi könyvtár
Könyvturkáló az ásotthalmi könyvtárban! Kiselejtezett könyvekre lehet lecsapni Ásotthalmon. Az olvasnivalók vegyes témakörökben, 20 Ft/darab áron hozzáférhetők. A könytáros nyitva tartási időben bármikor várja az érdeklődőket.
Cselekvő közösségek fóruma Ásotthalmon – A civilek dönthetnek a fejlesztésekről
A Cselekvő közösségek kiemelt projekt keretében tartottak fórumot Ásotthalmon. Ábrahám Edit közösségfejlesztő mentor bemutatta a program célkitűzéseit - amely a települési lakosságot az öntevékenységre, a közösségek alakítására ösztönzi. A program részeként valósul meg a Közös kincsek - összetartó közösség című projekt a mórahalmi térségben,...
Az újszülötteket köszöntötték az ásotthalmi gyermeknapon
Ásotthalom 26 újszülöttel gyarapodott az elmúlt egy évben, őket köszöntötte május 26-án a település a Gólya Ligetben. 2015-ben indult útjára a kezdeményezés az Ásotthalmi Ifjúsági Egyesület és az Ásotthalmi Községi Önkormányzat összefogásában, azóta minden évben köszöntik a falu újszülött gyermekeit gyermeknapon. Minden kisgyermek egy-egy...
Zajlanak a tavaszi munkák az ásotthalmi közmunkaprogramban
A közmunkaprogram keretében 6 hektáron indult meg a mezőgazdasági termelés az idei évben Ásotthalmon. Az önkormányzati földeken burgonyát 3 hektáron, céklát 2 hektáron termelnek. Emellett a földutak karbantartása is folyamatos a 122,5 km² területű településen. Ez jelenti a régi, nem használt utak megnyitását is...
„Az Év Tanyája” pályázat – Idén négy kategóriában lehet jelentkezni
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) - a tavalyi népszerű felhívás után - idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni. Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a tanyán való lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá...
Figyelmeztetés tűzgyújtási tilalomra
A mórahalmi önkéntes tűzoltók és a helyi polgárőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy 2018. május 8-tól visszavonásig a megyében általános tűzgyújtási tilalom van érvényben! A tilalom ideje alatt nem lehet kerti és egyéb hulladékokat égetni, illetve szabadtéren tüzet gyújtani. Ugyan a rendvédelmi szervek többször...
Szűrmustra az ásotthalmi Rózsa Sándor Fesztiválon
Új programelemmel bővül az ásotthalmi Rózsa Sándor Fesztivál, melyet idén július 13-tól 15-ig rendeznek. Ezúttal szűrmustrára várják a jelentkezőket. A díszes szűröket július 14-én, a Fesztivál második napján lehet majd megtekinteni és versenyeztetni. A szervezők a mustrára való jelentkezéseteket június 30-ig várják a közösségi...
Anyák Hete rendezvénysorozat Ásotthalmon – a babamasszázs tanfolyam volt a legsikeresebb program
Lezárult az Anyák Hete rendezvénysorozat Ásotthalmon. Talán a legsikeresebb minden program közül a babamasszázs tanfolyam volt, melyre mindkét alkalommal több mint 10 anyuka érkezett csemetéjével. A tanfolyamot sikeresen elvégző anyukák és a masszázst élvező babák – akik közül néhányan el is aludtak a masszírozás...