14 C
Mórahalom
2024.05.12.
NMHH Tamogato LOGO

Az idei fűszerpaprikát már a saját malmában őrli Mórahalom (VIDEO)

0
Mórahalom önkormányzata öt éve kezdett bele a fűszerpaprika-termelés újbóli fellendítésébe a térségben. Az évtizedekkel ezelőtt családok ezreinek biztos megélhetést nyújtó paprikatermelés jelentősen alább hagyott a kétezres évekhez közeledve, ám a hagyomány néhány éve ismét utat tört magának. A város és a Kotányi fűszercég együttműködése...

Ingyen fürdőzhetnek az elsősök Az Év Fürdőjében

0
Így, szeptember derekára már minden iskolásban alábbhagy a kezdeti lendület, jól jön egy kis lazítás. A 2018-as Év Fürdőjében, azaz a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben az elsősök most ingyen pihenhetik ki a sulikezdés fáradalmait. A mórahalmi fürdő szeptember 10. és október 19. között ingyen belépővel kedveskedik minden...

Megújult a Cacao Klub – Főzőtanfolyam és Biokertész Klub is helyet kap benne a jövőben

0
Teljes megújuláson esett át az egykori mozi, majd Club 55-nek helyet adó ifjúsági közösségi ház, mai nevén Cacao Club Mórahalmon. A Móranet Nonprofit Kft. pályázati forrásból adott új funkciókat az épületnek, melyre közel 20 millió forint támogatást tudott felhasználni. A jövőben a Cacao többfunkciós tanulási...

Hatalmas siker a térségnek! – A mórahalmi lett Az Év Fürdője

0
Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében. Az Év Fürdője közönségszavazásnak immár negyedik éve célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk mennyiségében és minőségében világviszonylatban is kiemelkedőnek számító termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre....

Becsöngettek Csongrád megyében – Figyeljünk oda a közlekedésre!

0
„A tanulók a nyári vakációt követően egy szertelenebb világból egy szabályozottabb környezetbe kerülnek a tanévkezdéssel. Fontos ilyenkor a szülői példamutatás, ezért lényeges iskolába menet a passzív biztonsági eszközök, ezen belül a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használata. Az intézmények körül kialakuló torlódás elkerülése...

Homokháti Búcsú és Kormorán koncert augusztus 19-én – Közreműködik a Pápai Missziós Művek hazai igazgatója (FRISSÍTVE)

0
Hetedik alkalommal rendeztek Szent István Kenyere Homokháti Búcsút Mórahalmon.Több mint 1000 ember vett részt az eseményen, határon túli és anyaországi magyarok egyaránt.  Az est Kormorán koncerttel kezdődött, miközben szüntelenül érkeztek a keresztaljak, zarándokok a szentmisére. A búcsúi szertartást 13 atya mutatatta be Benvin Sebastian,...

Szent István-nap Ópusztaszeren két mórahalmi és egy ruzsai kitüntetettel

0
A Csongrád megyei Szent István-nap államalapító királyunk szellemi öröksége mellett a Magyar Honvédség 170 éves fennállására is emlékeztette az ópusztaszeri emlékparkba látogatókat. Látványos katonai programmal és a kenyérhez kötődő, mezőgazdasági néphagyományokkal ünnepelte meg az ország születésnapját a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és...

„Rözögtettek” Mórahalmon – Összművészeti tábor a Dél-Alföld értékeinek nyomában (VIDEO)

0
Népművészeti tábort rendeztek Mórahalmon általános iskolás gyermekek számára. A tánctábor és kézműves tábor az erdei iskolában, a népzenei tábor pedig Nagyszéksósón kapott helyet. A Rözögtető elnevezést viselő táborban a fiatalok a dél-alföldi népi értékekkel ismerkedtek, legyen az tánc vagy éppen a szögedi papus és...

Még gyorsabb internetezés Mórahalmon

0
A Telekom maximális hálózatának köszönhetően Mórahalmon is folyamatosan javul az interneten elérhető szolgáltatások és a televíziózás minősége. Augusztus elejétől európai szintűvé válik a mórahalmi internethálózat: a településen közel 2000 háztartás, tehát csaknem valamennyi helyi lakos használhatja az 500 mbit/s sebességű hálózatban rejlő lehetőségeket. A...

Traktoros felvonulás kicsik és nagyok közreműködésével Domaszéken – VIDEO

0
A Domaszéki Falunapok elmaradhatatlan eseménye a traktoros felvonulás. Ám járműveiket nem csak a felnőttek, a gyerekek is örömmel megmutatják a nagyközönségnek, így idén az ovisok tiszteletköreit is lencsevégre kaptuk, amellett, hogy felkutattuk, ki miért szeret kijárni a rendezvényre. https://www.youtube.com/watch?v=dNp5LA6a7qk&feature=youtu.be

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás