Az üllési horgásztó télen – galéria
Az üllési horgásztóhoz télen is érdemes kilátogatni - és nem csak horgászoknak. Az Árpád Horgászegyesület fotóiból válogattunk.
Kakas Béla: Az összefogás és az együttműködés kovásza akarok lenni
Forrás: Szegedma Hírportál
Fotó: Gémes Sándor
A megyei közgyűlés elnöke szerint a fejlődés záloga és egyetlen járható útja Szeged, Hódmezővásárhely és az 58 további település összefogása, közös gondolkodása. A befektetésösztönzés az egyik kulcskérdés, ezt elősegítendő megyei befektetésösztönző térkép készül. Kakas Bélával a 2017-es esztendő fő feladatait...
AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNYE –A fagyás után a kiolvadás okoz gondot
Az elmúlt hét rendkívüli hideg időjárása után hirtelen érkezett meg az olvadás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. vízkitermeléssel foglalkozó szakemberei az elmúlt napokban olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta a legmelegebb nyári napok fogyasztását.
Az indokolatlanul magas vízfogyasztás oka feltételezhetően abból adódik, hogy a nem mindennapi...
Január 17-én adják át a Móradombi Sportcsarnokot – Exkluzív felvételek
2016. a sportfejlesztések éve volt Mórahalmon – nyilatkozott Nógrádi Zoltán polgármester. Az ehhez fűződő legfontosabb beruházás idén januárban ér a végéhez. A Móradombi Sportcsarnok alapkövét tavaly májusban tették le ünnepélyes keretek között. Az építkezés jó ütemben haladt, hiszen 7 hónap alatt elkészült a sportkomplexum...
Otthon Mórahalmon! – Népszerű az otthonteremtési kedvezmény
Több tízezer család vette már igénybe a Családi Otthonteremtési Kedvezményt. Sokan érdeklődnek Mórahalmon is az összközművesített önkormányzati telkek iránt, az igénylők a Kissori út, az Erzsébet királyné útja és a Vállalkozók útja között kialakított telkek közül választhatnak. Itt gyakorlatilag egy teljesen új városrész épül....
Február 9-én közmeghallgatás lesz Sándorfalván
Sándorfalva önkormányzatának idei első rendes képviselő-testületi ülése után közmeghallgatás is lesz. Február második csütörtökén az idei évi költségvetés rendelettervezetét mutatja be a sándorfalviaknak a polgármester. Gajdosné Pataki Zsuzsanna előadásában a város idei költségvetését ismerhetik meg az érdeklődők. A közmeghallgatás február 9-én 17 órakor kezdődik,...
Együtt kezdte meg szolgálatát Kistelek rendőrkapitánya és plébánosa
Lukács János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője január 1-jei hatállyal kinevezte a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetőjének Szabó Zsolt alezredest. A megyei főkapitány ünnepi állománygyűlés keretében adta át a vezetői kinevezésről szóló parancsot.
Az eseményen részt vett Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, aki beiktatta a város...
Kitüntetésekkel kezdte az új évet Mórahalom – Díszpolgári címet adtak át a hangversenyen
Mórahalom városa hagyományosan az új esztendő első napjait választja a településért sokat tevő emberek elismerésére. Az újévi hangverseny mindehhez méltó keretként szolgál, melyet 2017-ben január másodikán tartottak az Aranyszöm Rendezvényházban. A képviselő-testület ezúttal két díszoklevelet, és a legnagyobb városi kitüntetést: díszpolgári címet is adományozott.
Jól...
Tisztított vízre állnak át év elején nyolc településen
Nyolc településen az eddigi vizet isszák a lakosok Mórahalom környékén, kettőben már a tisztítottat. Akadhatnak íz-, szín- és szagproblémák, de a minőséget rendszeresen, laboratóriumban ellenőrzi a szolgáltató. /delmagyar.hu/
– A községben és a térség másik kilenc településén ivóvízminőség-javító program zajlik – reagált írásunkra Priváczki-Juhász Zsolt,...
Húsz éves a mórahalmi Karitász csoport
Hálaadó szentmisével, családias hangulatú visszaemlékezésekkel és köszöntő műsorral ünnepelték meg az önkéntesek és a meghívott vendégek december 28-án, hogy a Katolikus Karitász mórahalmi csoportját húsz évvel ezelőtt alapították meg a városban.
Tanács István, a Karitász csoport vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy akik a Karitász keretein belül...