Újra teljes kapacitással üzemel a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő
A mórahalmi fürdőben már nem csak a szabadtéren strandolhatnak a vendégek, hanem a fedett medencéket is korlátozás nélkül igénybe vehetik.
A korlátozások feloldásával egyidejűleg Mórahalom az elsők között helyezte újra üzembe szabadtéri medencéit. Május 14. óta ismét visszatért az élet a fürdőbe, amely még soha...
Virradt-e már rád az erdőben? – Folytatódik az Értékeink nyomában című programsorozat
Az Értékeink nyomában című programsorozat 5. alkalmának főszereplője július 4-én, az erdő lesz. A túra során szakvezető segítségével tapasztalhatják meg a résztvevők, hogy milyen együtt ébredni az erdővel, elsőként hallani az erdő "koránkelőjét", és érezni az erdő friss illatát. Az erdő egy sajátos térszín...
53 kerékpárt regisztráltak Mórahalmon a „Bike Safe” programba
A Szegedi Rendőrkapitányság prevenciós munkatársai a korábbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően idén is lehetőséget biztosítottak a környező településeken élőknek arra, hogy a „Házhoz megyünk” program keretében ingyenesen regisztrálhassák kerékpárjaikat a „BikeSafe” rendszerben.
A nagy érdeklődés miatt június 12-én, Mórahalmon 53 kerékpárt regisztráltak be a...
Strandpapucsban zenélnek majd a szegedi szimfonikusok Mórahalmon
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága azzal a céllal indította el a Tér-Zene programot, hogy a komolyzenét népszerűsítse. Ez az úgynevezett pilot program tökéletes arra, hogy felkeltse az emberek figyelmét és érdeklődését a klasszikus zene iránt. Ebben a programban Algyő, Kistelek és Makó...
Elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt kedden.
A képviselők 192 igen szavazattal hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet...
Gyermeknap a domaszéki óvodában
A megszokottól kicsit később rendezték meg Domaszéken a gyermeknapot az óvodában, amelyhez még az időjárás is kedvezett a kicsik legnagyobb örömére.
Több helyszínen várta játékos foglalkozás az ovisokat, amelyek közül a legkedveltebb az ugrálóvár, a Judo terem és a rendőrautó bemutatása volt, ezen kívül...
Új felszerelésekkel gyarapodott a pusztamérgesi önkéntes tűzoltó egyesület
Június 11-én, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon kerültek aláírásra az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek számára kiírt, működési célú és eszköztámogatás pályázat támogatási szerződései. Pusztamérges önkéntes tűzoltói is részesültek a támogatásban.
Idén ismét 700 millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes...
Javítják a Mórahalom-Zákányszék közötti kerékpárút úthibáit
Többen jelezték a zákányszéki önkormányzatnak, hogy a 2015-ben átadott kerékpárúton, több helyen is feltöredezett az aszfalt, és veszélyessé vált a kerékpározás. Matuszka Antal polgármester elmondta, hogy májusban volt egy bejárás, ahol 6 helyen találtak olyan hibát, amelyhez garanciális javítást kértek a kivitelezőtől.
A Mórahalom-Zákányszék...
Családbarát munkahely és szolgáltatóhely védjegyet szerzett a mórahalmi fürdő
A mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdő pályázatot nyújtott be a Családbarát Hely tanúsító címért. Ezt a védjegyet mint munkahely, mint pedig szolgáltató hely is megkapta felszereltsége, kialakítása és szolgáltatásai miatt. A mórahalmi fürdő arculatát, medencéit az évek folyamán mindig úgy alakította, hogy a családosan érkezők...
A településrendezési terv véleményezésére kérik a lakosságot Mórahalmon
Mórahalom város önkormányzatának közleménye a lakosság részére a településrendezési terv véleményezésével kapcsolatban.
Településrendezési eszközök módosítási eljárása
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Mórahalom város Polgármestere 2020.03.26-án döntött:
- a településkép védelméről és minőségi alakításáról szóló 38/2017. (XII.28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálati eljárásának keretében a végső véleményezési szakasz elindításáról, továbbá
-...

















