50 ezer virággal nyitják a turisztikai szezont Mórahalmon – Óriási az érdeklődés a mórahalmi tulipános kert iránt (Galéria)
Mórahalmon április 7-én, sajtótájékoztató keretében nyitotta meg hivatalosan kapuit az új turisztikai attrakció, a TulipGarden. Az eseményen jelen volt az ötletgazda, a helyi tulipános kert tulajdonosa, és a befogadó önkormányzat polgármestere, Nógrádi Zoltán is.
Közel 50 ezer virág várja a látogatókat az új mórahalmi tulipános...
Üllésen és Mórahalmon is megnyílt a Petőfi Klub
Március 30-án a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet képviselője és Duka Félix, a rendezvényház igazgatója nyitotta meg a helyi Petőfi Klubot, amelynek a Hazajáró című honismereti magazinműsor közönségtalálkozója volt nyitóprogramja. Előtte héten pedig Üllésen is megnyílt egy ilyen klub,...
Öttömösön zárult a Csongrád-Csanád megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési programja
A Csongrád-Csanád megyei Rendőr-főkapitányság „Tiszától a Balatonig -add át a biztonság stafétáját!” elnevezésű bűnmegelőzési programjának megyei zárására Öttömösön került sor. Az öt megyét érintő projekt fő gondolata az volt, hogy az összefogás erejét, a prevenció fontosságát hangsúlyozva játékos és szórakoztató módon mozgassa meg a...
Uniós pályázatot nyert Ásotthalom a fő utca rendbetételére
330 millió forintot nyert el uniós pályázaton Ásotthalom a fő utca rendbe tételére, és két oldali, nyitott kerékpársávokkal történő bővítésére. A beruházásnak köszönhetően megszületik az összeköttetés azzal, a már épülő 150 kilométer hosszú kerékpáros úthálózattal, amely az 55-ös főút mellett már kiépült. A fejlesztés...
Józsvainé Kislőrincz Edit festménykiállítása nyílt meg Mórahalmon
Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényházban november 8-án délután megnyílt Józsvainé Kislőrincz Edit festménykiállítása. A tárlatot Nógrádi Zoltán polgármester nyitotta meg.
Az alkotó Szegeden látta meg a napvilágot 1953-ban. Általános iskolai tanulmányait Kiskundorozsmán végezte, ahol egyik tanára, Mihályné Éva szerettette meg vele a festést és a rajzolást....
Mindenszenteki mécsesgyújtás – Ezer mécsesből alkotnak óriási gyertyalángot
Országos eseménnyé nőtte ki magát a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. Mindenszenteki mécsesgyújtása. Idén már országosan 14 település temetőiben lesz látható fényinstalláció, Csongrád-Csanád megyében Hódmezővásárhelyen, Ruzsán, Mórahalmon és Mindszenten.
– A Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. négy évvel ezelőtt szervezte meg először a különleges fényinstallációt. A temetkezési...
Az ásotthalmi, fogyatékkal élő videósok a Móra-Net Televízióban
Mindig nagyon izgalmas, a szakmájukat szívvel, hittel művelő riportalanyok állnak a Móra-Net Tv kamerája elé. Néha azonban egészen különleges témákra, emberi sorsokra bukkanunk. Mint például a mai forgatás alkalmával, amikor is az ásotthalmi, fogyatékkal élő videósokkal találkoztunk. A négyfős csapat kisfilmje a közelmúltban különdíjat...
Strandpapucsban zenélnek majd a szegedi szimfonikusok Mórahalmon
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága azzal a céllal indította el a Tér-Zene programot, hogy a komolyzenét népszerűsítse. Ez az úgynevezett pilot program tökéletes arra, hogy felkeltse az emberek figyelmét és érdeklődését a klasszikus zene iránt. Ebben a programban Algyő, Kistelek és Makó...
Tudatos internetezéssel ismerkedtek a sándorfalvi gyerekek
A sándorfalvi gyermekek tudatos és biztonságos internetezését segíti a Vodafone Digitális Iskola Program
A sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola tanulói vettek részt hétfőn, kedden a Vodafone Digitális Iskola Program keretén belül megrendezett internetbiztonsági oktatáson. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat oktatói által vezetett interaktív foglalkozás célja,...
Fejlesztések Öttömösön – Új eszközöket kapott a fogorvosi rendelő, urnafal épült a temetőben
Öttömösön az elmúlt időszakban több kisebb projekt is megvalósult. A falunak sikerült fejlesztenie a fogorvosi ellátást és a temető is kapott egy új, a szokásostól eltérő gránitból készült urnafalat. A falu központjában a későbbiekben egy sikeres pályázat révén pedig kialakítanak egy újabb közösségi teret.
A...