Adományozhat a felújítás alatt lévő zsombói plébániának
2016-ban a zsombói Kisboldogasszony Plébánia pályázatot nyújtott be a templom állagmegóvására és felújítására. A pályázatot többszöri nekifutásra, 2018 második felében végül sikeresen megnyerte az egyházközösség. A munkálatok előkészítése most jó úton halad, a kivitelezés 2019. június 11-én kezdődik és szeptember 8-án fejeződik be.
Többek között...
A mórahalmi fürdő már az új szezonra gondol: nemrégiben indult webshopjában akár most is vehetünk kedvezményes belépőket
Habár a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő november 11-étől ideiglenesen nem tud fogadni vendégeket a kormány által kiadott új járványügyi intézkedések miatt, a háttérben mégis nagy a nyüzsgés azóta is. Ebben a hónapban értek a végére egy nagyobb webfejlesztésnek és egy új szolgáltatást is elindítottak....
Továbbra is elérhető az online konzultáció a Móra-Vitálnál
A mórahalmi Móra-Vitál 2020. április 14-től folyamatosan biztosítja az Online konzultáció lehetőségét.
– telefonszám: 06-62-280-123
– e-mail: vitalreci@morahalom.hu
A szakrendeléseinkre történő online jelentkezéseket a lentebb található linkre kattintva az űrlap kitöltésével is meg tudják tenni. Az űrlap kitöltésével hozzájárulnak adataik kezeléséhez, egészségügyi rendszerünkben történő rögzítéséhez, ellenőrzéséhez.
Űrlap: http://moravital.morahalom.hu/index.php/online-konzultacio/
Adataikat...
Hamarosan indul a szezon a mórahalmi Szent János tónál
A fotó tavaly készült a mórahalmi Szent János tóról. És bár ma az időjárás egyáltalán nem mondható kellemesnek, bízzunk abban, hogy pár napon-héten belül jön a változás. Május 1-től ugyanis elindul a szezon a tónál is, egészen augusztus végéig várják majd a pihenni, fürödni...
Kívül-belül megújult az üllési templom – Jelenleg a plébánia épületét alakítják át
A tavalyi év végén elkészült az üllési Páduai Szent Antal Templom külső és belső festése, ezzel látványosan megszépült az épület. A külső munkálatok egy pályázatból valósultak meg, az új belső pedig a hívek adományainak köszönhetően. Az egyházközségi tagok megújulásra vonatkozó tervei 2022-ben is folytatódnak.
Az...
Új bölcsőde nyílik jövő szeptemberben Sándorfalván
Sándorfalvának több mint 50 éve van bölcsődéje. A 48 férőhelyes intézményben azonban gyorsan betelnek a helyek, sok igénylőt kénytelenek elutasítani. A település vezetői ezért úgy döntöttek megnövelik a férőhelyek számát. A régi bölcsőde lakóházakkal van körülvéve, így a bővítése nem megoldható. Az építkezésre kijelölt...
Megyei identitást erősítenek Mórahalmon – Figyelemfelhívó közlekedési táblákkal, fonott kaláccsal és rendhagyó környezetórával
Mórahalom lesz a következő állomása a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése kapcsán elindított rendezvénysorozatnak. A rendezvény november 5-én, 10 órától kezdődik az Aranyszöm Rendezvényházban. A program során figyelemfelhívó közlekedési táblákat adnak át és helyeznek el. Lesz lehetőség a Varga Kézműves Pékség termékeinek megkóstolására is, a...
Mórahalom és Sándorfalva idén is csatlakozik az autómentes naphoz
Az Európai Mobilitási Hetet, vagyis az autómentes rendezvénysorozatot minden évben szeptember 16-a és 22-e között rendezik meg Európa-szerte. Az akció célja, hogy a városok és nagyvárosok lakosai a fenntartható közlekedési alternatívákat válasszák. Azzal, hogy például gyalogos vagy kerékpáros közlekedésre biztatják az embereket, csökken a...
Mórahalmi étkek Lengyelországban
Áprilisban Mórahalom is meghívást kapott a lengyelországi testvértelepülésen, Uniejówban hatodik alkalommal szervezett „Ízek Fesztiválja" elnevezésű gasztronómiai programsorozatra. Az esemény célja az volt, hogy a testvértelepülések megosszák egymással tapasztalataikat és ötleteiket azzal kapcsolatban, hogy miként lehet beemelni a helyi gasztronómiát a turisztikai kínálatba, illetve hogyan...
Kaspót készítettek a Fejlesztőház ellátottjai
Ismét a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban jártak a hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő ellátottak a Kapocs Népfőiskola és a Fejlesztőház együttműködésének köszönhetően. Anyák napjára készítettek színes papírból virágtartó kaspókat, majd filmet néztek, valamint megtekintették a rendezvényház gyermekrajz - és "Közösségünk Kincsei" kiállítását is.