Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött: Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola igazgatója
Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött
Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola igazgatója
A Móra-Net Tv új kezdeményezése egy körkérdés, mellyel közismert térségbeli személyeket szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni. E néhány kérdés rövid megválaszolásával nem csak az olvasók tudhatnak meg...
Látványos fejlesztések kezdődnek a sándorfalvi Nádastón (Fotók a látványtervekről)
Sándorfalván több mint 300 millió forintból fejlesztik idén a Nádastó Szabadidőparkot. A komplexum teljesen új bejáratot és egy idegenforgalmi látogatóteret is kap, illetve kisebb beruházásokkal a szolgáltatások színvonalát is javítják.
Az idei évben látványos beruházások valósulnak meg pályázati forrásból a Nádastó Szabadidőparkban. Az 1-es és...
Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött : Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere
Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere
A Móra-Net Tv új kezdeményezése egy körkérdés, mellyel közismert térségbeli személyeket szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni. E néhány kérdés rövid megválaszolásával nem csak az olvasók tudhatnak meg érdekességeket és ismerhetik meg egy másik oldaláról a...
30 díszfát ültettek el Sándorfalván
Sándorfalván a Pallavicini kastély kertjében a Föld napja közeledtével 30 db díszfát ültettek el. A díszkörte- és keskenylevelű kőrisfák jelképes kerítést alkotnak a város belvárosában. A város a tavasz közeledtével nagy hangsúlyt fektet a város közterületeinek, parkjainak zöldítésére, fásítására. Füvesítéssel, parkrendezéssel, a közterületek egynyári...
Változnak a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház előadásainak időpontjai
A mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2021-ben többszörösen újul meg a nézők kedvéért. Ez az évad amellett, hogy az eddigi legtöbb előadást vonultatja fel, a műfajok sokszínűségében is túlszárnyalja a korábbiakat. A lovarda küzdőterén bemutatott közkedvelt lovas előadások mellett teljesen megújult nézőtérrel várják...
Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött: Negyela Zoltán, plébános
Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött
Negyela Zoltán, plébános
A Móra-Net Tv új kezdeményezése egy körkérdés, mellyel közismert térségbeli személyeket szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni. E néhány kérdés rövid megválaszolásával nem csak az olvasók tudhatnak meg érdekességeket és ismerhetik meg egy másik oldaláról a polgármestert...
Folyatódik Mórahalom főutcájának felújítása
Mórahalmon az 5514-es utat a Honvéd utcáig már felújították, miután elkészült az 55-ös főút városi elkerülő szakasza. Az út hátralévő részének a Szegedi útnak a felújítása is hamarosan elkezdődhet, hiszen hivatalosan is elindult a terveztetés folyamata. A szakemberek már tárgyalnak az önkormányzattal a kivitelezés...
Megszülettek a víz világnapi pályázat eredményei – Mórahalmi és Zákányszéki díjazott is lett
A víz világnapja alkalmából hirdetetett pályázatot az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Szegedi Területi Szervezete. A pályázat négy korosztály óvodás, általános iskola alsó- és felső tagozatos, és középiskolás gyerekek részére volt elérhető „A víz érték! Becsüld meg!” jelmondathoz kapcsolódva.
Az ENSZ...
Április 12-től újra nyilvánosak a szentmisék az egyházmegye templomaiban
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök rendelkezése alapján 2021. április 12. hétfőtől ismét nyilvánosak lesznek a szentmisék a Szeged-Csanádi Egyházmegye templomaiban.
Kérik, hogy az egészségügyi előírásokat (maszk használata, kézfertőtlenítés, távolságtartás) továbbra is tartsák be a templomokban.
Forrás: szeged-csanad.hu
A határvédelmi tagozat polgárőreit jutalmazták – Elnöki elismeréseket adtak át a polgárőröknek Röszkén (Galéria)
Túrós András, az Országos Polgárőrség Szövetség elnöke április 2-án a Röszkei Polgárőr Egyesület székhelyén elismeréseket adott át a Határvédelmi tagozatban kiemelkedő tevékenységet végző polgárőröknek.
Köszöntőjében kifejtette, hogy az államhatár mentén dolgozó polgárőr egyesületek az általános polgárőr tevékenységen túlmenően tevékenyen részt vesznek a migráció elleni fellépésben...